Archives for Magyar Kurír - Page 4819
Ferenc pápa beszéde az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa előtt
Szeptember 24-én történelmi eseményre került sor: Ferenc pápa a katolikus egyházfők közül elsőként mondott beszédet a washingtoni Capitoliumban az Egyesült Államok Kongresszusának képviselői előtt. A Szentatya angol nyelven elmondott beszédének…
Ferenc pápa beszéde a washingtoni hajléktalanokhoz: Isten Fia hajléktalanként jött a világra
Ferenc pápa Washingtonban, a Szent Patrik-plébánián szeptember 24-én hajléktalanokkal találkozott. Miután beszélt hozzájuk, ott marad velük az étkezőben, leült az asztalukhoz, sokakat üdvözölt és megáldott. Alábbiakban a Szentatya beszédét teljes…
A megújult dómmal ünnepelte védőszentjét a Szeged-Csanádi Egyházmegye
Szent Gellért ünnepnapján, szeptember 24-én szentmisében adtak hálát a Szeged-Csanádi Egyházmegye közösségét jelképező templom, a szegedi Fogadalmi templom megújulásáért. Az egyházmegye településeiről érkezett hívek sokasága jelenlétében adták át a felújított…
„Rosa Mystica – Titkos értelmű rózsa” címmel nyílt kiállítás Veszprémben
A szeptember 19-én, az Ars Sacra Fesztivál keretében a veszprémi Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központban nyílt kiállítás a rózsafüzér történetét és különböző imádkozási módjait mutatja be.
Ferenc pápa beszéde az Egyesült Államok püspökeihez
Ferenc pápa amerikai egyesült államokbeli látogatása második napján, szeptember 23-án, szerdán a washingtoni Szent Máté apostol székesegyházban a déli imaóra keretében találkozott az Egyesült Államok püspökeivel.
Egyházmegyei hittanos olimpiát rendeztek Kecelen
Szent Januáriusz püspök és vértanú emléknapján, szeptember 19-én a keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvodában több mint kétszáz hittanos tanuló vett részt a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye sportversenyének egyházmegyei…
Pálos rendtörténeti konferenciát tartottak Szegeden
Pálos rendtörténeti konferenciát rendezett a szegedi Gál Ferenc Főiskola szeptember 23-án „Remete szíz Szent Pál ősönknek kihozásáról” címmel, amely kapcsolódott a megszentelt élet éve szeged-csanádi egyházmegyei rendezvényeihez.
Biblia éjszakája az egri Ward-iskolában
Szeptember 17-én ismét megrendezték az Egri Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskolában a „Biblia éjszakája” elnevezésű programot, melyen több mint százan vettek részt: szülők, diákok és…
A dél-koreai Massimo Choir vendégszereplése a pécsi székesegyházban
Az Ars Sacra Fesztivál keretében szeptember 23-án este a Dél-Koreából érkezett Massimo Choir volt a pécsi székesegyház vendégkórusa a Pécsi Tudományegyetem és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola oktatóinak és diákjainak…
Gyászfeldolgozó csoport indul Budapesten
Október 12-én, hétfőn gyászfeldolgozó csoport indul Budapesten, a Katolikus Karitász központi irodájában. A csoportot Márton Andrea szociológus és Váry Annamária pszichoterapeuta vezetik.
