Archives for Magyar Kurír - Page 4823
Az élet igéje – 2015. szeptember
Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani – Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítójának kezdeményezése szerint – az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzá fűzött magyarázatot,…
Hívom a családokat 2015 szeptemberében – Bíró László püspök levele
Hívom a családokat, a házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!
Bartholomaiosz pátriárka üzenete a teremtett világ imanapjára
Az embernek mint társteremtőnek és szabad akarattal rendelkező személynek nagy a felelőssége a jelenlegi ökológiai válság kezelésében – idéz a Vatikáni Rádió I. Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka üzenetéből, melyet a…
Megújult a kemenesmagasi templom
Újabb templom renoválása fejeződött be a Szombathelyi Egyházmegyében. A felújított kemenesmagasi templomot augusztus 30-án, vasárnap szentelte fel Veres András megyéspüspök – tájékoztat a Szombathelyi Egyházmegye.
A teremtett világ védelmére szólítanak fel Ferenc pápa és az európai püspökök
Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) Caritas in Veritate Bizottsága teremtésvédelmi szekciójának üzenetét tesszük közzé, melyet az európai püspöki konferenciáknak küldtek el a teremtett világ védelméért meghirdetett imanap (2015. szeptember…
A Szentatya hétfői tevékenysége
A Vatikáni Rádió összefoglalóját közöljük a pápa augusztus 31-i tevékenységéről.
Ferenc pápa üzenete Szent Kolumbán halálának 1400. évfordulójára
Európában csak akkor lehet testvériség, ha megnyílunk Istenre – írja Ferenc pápa üzenetében, amelyet a Szent Kolumbán halálának 1400. évfordulójára szervezett szertartásokra írt. A Vatikáni Rádió összefoglalóját olvashatják.
Papok és szüleik találkozója Szentgotthárdon
Immár kilencedik alkalommal rendezték meg a Szombathelyi Egyházmegyében szolgáló papok és szüleik találkozóját augusztus 29-én Szentgotthárd rábakethelyi városrészén.
A pápa és enciklikája sem nem jobb-, sem nem baloldali
„Zöld” enciklika? A Laudato si’ kezdetű enciklika ilyen értelemben vett olvasata nem tetszik a pápának és minden alkalommal, amikor teheti, ezt hangsúlyozza is – nyilatkozta Marcelo Sánchez Sorondo püspök, a…
Pakson nyitották meg az új tanévet a Pécsi Egyházmegyében
A tanévkezdés nemcsak komoly munka, hanem egyfajta szövetség kezdete és megerősítése is – mondta Udvardy György megyéspüspök Pakson augusztus 30-án. A szentmise a Pécsi Egyházmegye hivatalos központi tanévnyitója is volt…
