Archives for Magyar Kurír - Page 4857
Angol püspökök: ismerjük el a menedékjogot kérők kétségbeesettségét
A Daily Telegraph brit napilapnak küldött levelében Patrick Lynch, az angol és a wales-i püspöki konferencia migrációs felelőse felszólalt a calais-i bevándorlási helyzet kapcsán. A Vatikáni Rádió beszámolója.
Napi sajtószemle
Az augusztus 8-i nyomtatott és online sajtó szemléje.
Bemutatkoznak a Segítő Nővérek
A megszentelt élet évében meghirdettük „” kampányunkat. Azt kértük a szerzetesrendek elöljáróitól, mutassák be rendjüket, közösségüket, történetüket, karizmájukat, írjanak tevékenységükről, jövőbeli terveikről, valamint a tematikus évhez kapcsoló programjaikról.
Szent Damján-tábor – integrációból adnak példát KÉPGALÉRIÁVAL
A Nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézet növendékei által tizenkilencedik alkalommal megtartott Szent Damján-táborban augusztus 2. és 7. között együtt nyaralhattak fogyatékkal élő gyerekek és segítőik. A Magyar Kurír munkatársai ellátogattak a…
Francia püspökök: A bevándorlók nem számok, hanem emberek
„A bevándorlók emberi lények, akiknek van történetük és méltóságuk, és nem számok, amiket a statisztikákba besorolunk” – fogalmaz Marc Stenger, Troyes püspöke, a Pax Christi nemzetközi katolikus békemozgalom franciaországi elnöke…
A pápa az Ifjúsági Eucharisztikus Mozgalomhoz: Ne féljetek a feszültségektől!
Az Ifjúsági Eucharisztikus Mozgalom nemzetközi találkozóját augusztus 4-től 10-ig tartják Rómában. A világ minden kontinensére kiterjedő mozgalom éppen száz éve, 1915-ben jött létre, az első világháború fájdalmas tapasztalatai nyomán. A…
Árvíz Mianmarban – sürgős segítség kell a kitelepítetteknek
Eddig legalább 46 áldozatot követelt, és több mint 200 ezer embert érint az az árvíz, amely a napokban a délkelet-ázsiai országot (az egykori Burmát) sújtja. Lakások ezreit, utakat és mezőgazdasági…
A látássérültek számára is elérhetővé válik a Vatikáni Rádió honlapja
A Vatikáni Rádió honlapjához újabb linkeket kapcsoltak, amelyek elősegítik a gyengén látók hozzáférését a portálhoz – számol be a rádió.
Őszre megújul a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma Pécsett
Az Öveges-pályázat keretében személyfelvonó épül a pécsi ciszterci középiskolában, ezzel akadálymentes lesz az épület. A nyár legnagyobb projektje a homlokzat felújítása, ami szintén pályázati pénzből, illetve a fenntartó támogatásával valósul…
Őszre megújul a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma
Az Öveges pályázat kiegészítéseként személyfelvonó épül a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában Pécsett, ezzel akadálymentes lesz az épület. A nyár legnagyobb projektje a homlokzat felújítása, ami pályázati pénzből és a…
