Archives for Magyar Kurír - Page 4859
Böjte Csaba mutat be hálaadó szentmisét az ötéves Bonum TV-ért
Ötéves fennállását ünnepli a katolikus szellemiségű magánadó, a Bonum Televízió. Ebből az alkalomból mutat be hálaadó szentmisét augusztus 9-én 20 órakor a pesti ferences templomban a csatorna fővédnöke, Böjte Csaba…
Hetven évvel ezelőtt dobták le az atombombát Hirosimára
Hetven év távlatából Japán és az egész világ az áldozatokra emlékezik – a Vatikáni Rádió tudósítását olvashatják.
A jövőt Isten feltárja előttünk – püspöki szentmise a pécsi havihegyi búcsún
Udvardy György pécsi megyéspüspök tartott ünnepi szabadtéri szentmisét augusztus 4-én a pécsi Havihegyen, a Havas Boldogasszony-búcsú alkalmából – tájékoztat a Pécsi Egyházmegye.
Iraki domonkos nővérek – egy év a menekültek szolgálatában
Éppen egy éve, 2014. augusztus 6-án éjszaka hagyták el a Ninivei-fennsíkot a domonkos nővérek az Iszlám Állam térnyerése miatt. Maria Hanna OP, a Sziénai Szent Katalinról nevezett Domonkos-rendi nővérek iraki…
Bútoradománnyal zárja szerbiai segélyakcióját a Máltai Szeretetszolgálat
Több mint egy éven át segítette a Szerbiában pusztító árvíz után a károsult családokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A humanitárius akció zárásaként július utolsó napjaiban több mint száz családnak visznek…
Ferenc pápa Twitter-üzenete augusztus 6-án
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Átimádkozott tárgyak – megnyílt az erdélyi Mária-tiszteletet bemutató kiállítás
Július 30-án nyílt meg a Csíksomlyói Ferences Rendház és a Csíki Székely Múzeum által létrehozott „A csíksomlyói Mária-szobor 500 éve − Mária-tisztelet Erdélyben” című kiállítás a csíkszeredai múzeumban – tájékoztat…
Katolikus püspököt szenteltek Kínában
Több mint három év után, különleges biztonsági intézkedések közepette, ismét katolikus püspököt szenteltek Kínában, a Henan tartományi Anjang városában augusztus 4-én – tájékoztat a Vatikáni Rádió angol nyelvű szerkesztősége és…
Ministránsoknak ad otthont a római Szent István Zarándokház
Az augusztus 2–8-ig tartó nemzetközi ministránszarándoklat idején a nagybecskereki és a szabadkai egyházmegyés ministránsok, több mint kilencvenen, a római Szent István Zarándokházban szálltak meg – tájékoztatta szerkesztőségünket Németh László olaszországi…
Kolumbusz Lovagok – humanitárius segélyakció az üldözött keresztényekért
Miután a Kolumbusz Lovagok amerikai katolikus jótékonysági szervezet már 3 millió dollár értékű humanitárius segélyt adományozott a közel-keleti keresztényeknek és más vallási kisebbségeknek, most tovább bővíti tevékenységét – tájékoztat a…
