Archives for Magyar Kurír - Page 4868
A Pécsi Egyházmegye közleménye
A Pécsi Egyházmegye közleményben válaszol a Blikk című lap 2015. július 31-i számában „Szemétre dobták a milliókat érő Zsolnay vázát” címmel közölt írásra.
Közlemény a kislétai gyilkosság hatodik, a pharrajimos hetvenegyedik évfordulójára
Székely János püspök vezetésével, a Szent Egyed közösség szervezésében augusztus 2-án, vasárnap este nyolc órakor imádságot tartanak Budapesten, a jezsuiták Mária utcai Jézus Szíve templomában a kislétai gyilkosság és a…
Megújult a hajléktanokat ellátó Remény Háza Pécsen
Új tetőt kapott a hajléktalanoknak helyet adó intézmény, a pécsi Remény Háza. A néhány évvel ezelőtt elkezdett épületbővítéssel és a mostani teljes tetőszerkezeti cserével végre teljessé vált a felújítás –…
Georges Abou Khazen püspök nyilatkozott az Iszlám Államról
Az Iszlám Állam a nagyhatalmak kezében levő eszköz, amelyet ők hoztak létre, fegyvereztek fel és támogatnak – nyilatkozta Georges Abou Khazen püspök, latin rítusú aleppói apostoli helynök az olasz Tv2000…
Napi sajtószemle
A július 31-i nyomtatott és online sajtó szemléje
Főiskolásokat és egyetemistákat vár szombathelyen az Assisi Szent Ferenc Kollégium
Ha Szombathelyen tanulsz tovább, de még nem találtál megfelelő kollégiumot magadnak, akkor itt a lehetőség: Téged is vár az Assisi Szent Ferenc Kollégium!
Nemzetközi patrisztikus konferenciát szervez a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola
„Mater et Matres” címmel nemzetközi patrisztikus konferenciát szervez az anyaság témájának a korai keresztény egyházban való megjelenéséről a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Nyíregyházán 2015. szeptember 14-15-én.
A bűnbocsánat ünnepe Assisiben – legyünk az irgalmasság misszionáriusai
Július 29-én kezdődött Assisiben a triduum, amely megelőzi a bűnbocsánat ünnepét. Ezekben a napokban hívők ezrei zarándokolnak a Porciunkula-kápolnába, hogy teljes búcsút nyerjenek. A Vatikáni Rádió olasz szerkesztőségének híradása.
Emléktáblát állítottak Hollai Antalnak Albertfalván
Halálának első évfordulóján emléktábla avatásával, szentmisével és az elmélkedéseiből szerkesztett könyv bemutatójával emlékeztek az 56 éves korában elhunyt Hollai Antal pápai káplán, címzetes apát, esperes, plébánosra Albertfalván.
Bejrút-Vatikán: Új püspököt neveztek a keleti katolikus egyházban
A Bejrúti Maronita Patriarkális Kúria püspöki szinódusa Paul Abdel Sater bejrúti plébánost a Patriarkális Kúria püspökévé választotta; a Szentatya a Keleti Kánonjogi Kódex 185. paragrafusa értelmében megadta hozzájárulását, és címzetes…
