Archives for Magyar Kurír - Page 5028
Hittanos olimpia a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében
Április 18-án rendezték meg a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnáziumban az Egyházmegyei Hittanos Olimpia döntőjét, amelyre az egyházmegye espereskerületeiből érkeztek csapatok – tájékoztat a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye.
Ferenc pápa kinevezte a vatikáni médiareform-bizottság tagjait
A Római Kúria reformjával foglalkozó bíborosi tanács legutóbbi ülésén megvizsgálták a vatikáni médiaszervek reformjával kapcsolatos, március 5-én elkészült zárójelentést – tájékoztat a Vatikáni Rádió.
Nemzetközi első helyezést ért el a debreceni Lautitia Gyermekkar Szlovéniában
Április 16-án, a szlovéniai Celjében megrendezett ifjúsági kórusfesztiválon első helyezést ért el a debreceni Lautitia Gyermekkar – adja hírül a Hajdúdorogi Egyházmegye.
Diákok találkozója a miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégiumban
Április 25-én, szombaton a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségével együttműködésben valósult meg az a szakmai program, amelynek keretében roma fiatalok találkoztak a miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégiumban – tudósít a Miskolci Egyházmegye.
Görögkatolikus szórványbúcsú Máriapócson
Április 24-én tartották a magyarországi görögkatolikus egyházközségek szórványbúcsúját Máriapócson – tájékoztat a Hajdúdorogi Metropólia.
Ferenc pápa fogadta a Seychelle-szigetek elnökét
Április 30-án a pápa a Vatikánban fogadta James Alix Michelt, Seychelle Köztársaság államfőjét. A politikus ezt követően találkozott Pietro Parolin bíboros államtitkárral, valamint Antoine Camilleri prelátussal, az államközi kapcsolatok helyettes…
Aranymisét ünnepeltek az erdődi Nagyboldogasszony-templomban
Aranymiséjét ünnepelte Kühn Pál tiszteletbeli kanonok április 25-én, szombaton délelőtt tizenegy órakor az erdődi Nagyboldogasszony-templomban – tájékoztat a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye.
Ferenc pápa: Szolgálunk, vagy hagyjuk, hogy kiszolgáljanak minket?
A keresztények a bűn és a kegyelem történelmében élnek, és mindig két lehetőség közül választhatnak: szolgálnak, vagy kiszolgáltatják magukat a testvéreikkel. Ezt a gondolatot fejtette ki Ferenc pápa április 30-án…
Tabutémáról beszélgettek az Oázisban: Lehet egy hívő kábítószeres?
Április 29-én este a budapesti Párbeszéd Házában az Oázis „Beszéljünk róla” sorozata keretében beszélgetést tartottak Kály-Kullai Károly narkológus, mentálhigiénés szakember, a Sziget Droginformációs Alapítvány vezetője és Régi Annamária, a Drog…
Megújult a Pannonhalmi Főapátság szociális otthona
Korszerűsítették a Pannonhalmi Főapátság Szent Adalbert Szociális Otthonát, a mintegy 120 millió forintos fejlesztéssel komfortosabbá vált az ott lakók élete és a kiszolgáló személyzet munkája – tájékoztatta a főapátság az…
