Archives for Magyar Kurír - Page 5087
Éjszakai zarándoklat és fáklyás keresztút Budapesten
Nagycsütörtökön éjszakai zarándoklaton, nagypénteken fáklyás keresztúton vehetnek részt azok, akik a szokásos templomi szertartások mellett testet-lelket megmozgató nagyheti készületbe szeretnének bekapcsolódni. A máriaremetei bazilika és a Szent Egyed közösség programját…
Ferenc pápa: A szent három nap során lépjünk be Krisztus misztériumába!
Az április 1-jén tartott általános kihallgatás során Ferenc pápa a szent három napról elmélkedett, főként ahhoz adott szempontokat, hogyan tudjuk az életünket is belevinni a liturgián ünnepelt eseményekbe.
A helyi püspök gondoskodik a félholtra vert hajléktalanról
Néhány nappal ezelőtt brutálisan megvertek az utcán egy hajléktalant a dél-olaszországi Nolában, a férfi súlyos sérüléseket szenvedett. A helyi püspök megrendült az eseten, és gondjaiba vette – tájékoztat az Avvenire…
Jónak maradni akkor is, ha rossz történik – Pál Ferenc előadása Pécsett
Március 30-án, hétfőn este tartotta Pál Ferenc, a budapest-angyalföldi Szent Mihály-templom helyettes plébánosa, mentálhigiénés szakember második előadását Pécsen, amelyben többek között az elköteleződésről, a spirituális életcélokról beszélt – tájékoztat a…
A Pápai Biblikus Bizottság közgyűlést tart áprilisban
Biblikus antropológai kérdések állnak majd a megbeszélések középpontjában a Pápai Biblikus Bizottság évi közgyűlésén, melyre április 13. és 17. között kerül sor Rómában, Gerhard Ludwig Müller bíboros, a Hittani Kongregáció…
A Szombathelyi Egyházmegye fiataljainak találkozója Zalaegerszegen
Március 28-án, szombaton került sor a Szombathelyi Egyházmegye ifjúsági találkozójára Zalaegerszegen. A rendezvényen a megszentelt élet évéhez is kapcsolódóan lehetőség nyílt különböző rendi szerzetesekkel való találkozásra is – adja hírül…
Keresztutak az Egri Főegyházmegyében
Március 27–28-án keresztúti ájtatosságokat tartottak az Egri Főegyházmegyében több helyszínen. Szendrőládon a pénteki napon tartották a „falukeresztutat”, szombaton pedig az Eger melletti Eged hegyre zarándokoltak a hívek. A főegyházmegye beszámolóit…
Fiatalok lelkigyakorlata Győrújbaráton – Apor Vilmos nyomában
Sokéves hagyományt folytatva idén is sor került március 27. és 29. között a Győri Egyházmegye fiataljainak nagyböjti lelkigyakorlatára, melynek ezúttal a győrújbaráti Apor Vilmos Lelkigyakorlatos Ház adott otthont – tájékoztat…
Szeretetmorzsát osztottak Csíkszeredában
Tizenhárom csíkszeredai civil szervezet összefogásából idén újra nagyböjti szeretetmorzsával kedveskedtek március 31-én, kedden délután a Szabadság térre látogatóknak. A zeneszó mellett kaláccsal és forró teával kínálták az arra járókat –…
Napi sajtószemle
Az április 1-jei nyomtatott és online sajtó szemléje.
