Archives for Magyar Kurír - Page 5189
Az élet igéje – 2015. március
Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani – Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítójának kezdeményezése szerint – az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzá fűzött magyarázatot,…
Megújult a lourdes-i kápolna Angyalföldön
Snell György esztergom-budapesti segédpüspök március 1-én, ünnepi szentmise keretében megáldotta a hívek adományából felújított és berendezett lourdes-i kápolnát, Budapesten, az Angyalföldi Szent Mihály templomban.
Erdő Péter áldotta meg a Sziklatemplom új harangját – KÉPGALÉRIÁVAL
Hatvan év után ismét van harangja a budapesti Sziklatemplomnak. Március 1-én Erdő Péter bíboros áldotta meg az adományból készült harangot, mely a pálos sziklakolostor tornyában kap helyet. A harangokban az…
Ferenc pápa: A szeretet mindent átalakít!
Ferenc pápa március 1-én az úrangyala imádság előtt arról elmélkedett, hogy ha merjük Jézust követni a szeretet és a szenvedés útján, akkor a mennyei Atya minket is megdicsőít, a Szeretet-Isten…
Gyorssegély Kárpátalja megsegítésére
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) a Kárpátalján kialakult súlyos helyzet miatt döntött arról, hogy katasztrófaalapból 10 millió forint értékben gyorssegélyt juttat el a nehéz helyzetben lévő családok és az…
Ultramaraton Dallas helyett a Margit-szigeten
Nagy számban vonzotta a futókat március 1-jén a Margit-szigeten Marton Bernát OCist ultramaratonja. A futást a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium hirdette meg. A pap ne lehunyt szemmel nézzen az…
Hívom a családokat 2015 márciusában – Bíró László püspök levele
Hívom a családokat, a házaspárokat, a jegyeseket és a szerelmeseket, a szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!
Nagyböjti kalendárium – március 1., nagyböjt 2. vasárnapja
Az idei nagyböjtben a megszentelt élet évéhez kapcsolódva korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!
Ferenc pápa: az igazi gazdaság a közjót szolgálja
Február 28-án a VI. Pál teremben fogadta Ferenc pápa az Olasz Szövetkezetek Szövetségének 7000 tagját - tájékoztat a Vatikáni Rádió.
Ferenc pápa Twitter-üzenete február 28-án
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
