Archives for Magyar Kurír - Page 5190
Ferenc pápa: A teremtett világ védelme a nem a zöld pártok ügye
A keresztények arra kaptak meghívást, hogy védelmezzék a teremtett világot – hangsúlyozta Ferenc pápa hétfő reggeli szentmiséjén a Szent Márta-házban. A Vatikáni Rádió tudósítása.
A házasság hete egyházmegyéinkben
Több egyházmegyei székhelyen a házasság világnapjához kapcsolódva nyitották meg a házasság hete rendezvénysorozatot. Szegeden és Pécsett Bíró László, a Magyar Püspöki Konferencia Családbizottságának elnöke mutatta be a nyitó szentmisét. Egyházmegyéink…
Püspökszentelési évfordulót ünnepel a Miskolci Apostoli Exarchátus
Tegnap volt negyven éve, hogy püspökké szentelték Timkó Imrét és Keresztes Szilárdot Nyíregyházán – tájékoztat a Miskolci Apostoli Exarchátus.
Kántortalálkozó Sajópálfalán
A hagyományokhoz híven immáron negyedik alkalommal tartották meg február 7-én, szombaton a kántortalálkozót a Miskolci Apostoli Exarchátus kántorai és kántorjelöltjei számára a sajópálfalai zarándokházban – adja hírül az exarchátus honlapja.
Ferenc pápa esernyőket ajándékozott a római hajléktalanoknak
A pápa kezdeményezésére a Szent Péter téren zuhanyzási lehetőség, borbélyok, fodrászok segítik a hajléktalanokat. Az esős időben esernyőkkel is megajándékozták őket – tájékoztat az Avvenire olasz katolikus napilap.
Hetedszer rendeztek KELET-találkozót
Február 6. és 8. között immár hetedik alkalommal rendezték meg a Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek Találkozóját (KELET) – tájékoztatta szerkesztőségünket Pákozdi István.
Idén ünneplik Bátán a Szent Vér kegytemplom 600 éves jubileumát
A Tolna megyei Báta kegytemplomának idei jubileuma alkalmából a Pécsi Egyházmegye honlapja külön rovatban emlékezik meg búcsújáróhelyről. Udvardy György megyéspüspök az évfordulóra írt beszédét közöljük.
A Szentszék esete Erdéllyel – interjú Jakubinyi György gyulafehérvári érsekkel
Az egyház örök. Időről időre változó gondjai azonban új kihívások elé állítják a vezetést. Jakubinyi György gyulafehérvári érsekkel többek között az erdélyi egyházi önrendelkezési törekvésekről, a csángókérdésről, a magyar lobbi…
Napi sajtószemle
A február 9-i lapok szemléje
Krisztusi válasz a modern kor kihívásaira – lelkipásztori napok márciusban
Andreas Laun salzburgi segédpüspöknek a címben jelölt témával foglalkozó könyvét alapul véve szervez az Országos Lelkipásztori Intézet szakmai napot március 12-én papoknak, 13-án pedig katekétáknak, hitoktatóknak. A 12-ei szakmai napon…
