Archives for Magyar Kurír - Page 5251
Ferenc pápa Twitter-üzenete január 22-én
„Minden élet ajándék.”
Ferenc pápa: Jézus üdvözít és közbenjár értünk
A legfontosabb nem a fizikai gyógyulás kegyelme, hanem az, hogy Jézus üdvözített bennünket és közbenjár értünk – tanította Ferenc pápa január 22-én reggel a Szent Márta-ház kápolnájában.
Bemutatták Zsebedics József kanonok új könyvét
Január 20-án a kapuvári Szent Anna-plébánián mutatták be Zsebedics József korábbi kapuvári, jelenleg győr-szigeti plébános új könyvét, „A kapuvári egyház története III.” című kötetet – tájékoztat a Győri Egyházmegye.
Elindult a Székesfehérvári Egyházmegye Facebook-oldala
A Székesfehérvári Egyházmegye hivatalos oldalt indított a legnagyobb közösségi hálózaton. A továbbiakban már ezen a webhelyen is követhetőek lesznek az egyházmegye eseményei – közölte Bertáné Pintér Katalin sajtóreferens.
Életeket ment a mozgó orvosi rendelő
Évente hét-nyolcezer beteget lát el a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mozgó orvosi rendelője. A közszolgálati televízió Családbarát magazinja elkísérte Eőry Ajándokot, a szeretetszolgálat orvosát csütörtök esti rendelésére a Széll Kálmán térre…
Nagykilenceddel készülnek Szent József ünnepére a Szatmári Egyházmegyében
Szent József-nagykilenced kezdődött január 21-én Szatmárnémetiben és Nagybányán, illetve január 14-én Kaplonyban – adta hírül a Szatmári Friss Újság.
Nemzetközi lelkiségi napokat tartott a szalézi család Rómában
Harmincharmadik alkalommal rendezték meg Rómában, a szalézi rendfőnökségen a szalézi család lelkiségi napjait január 15–18. között. A négyszáz résztvevő között a magyar tartomány képviselői is jelen voltak – közli a…
Napi sajtószemle
A január 22-i lapok szemléje
Boldog Batthyány-Strattmann László
Boldog Batthyány-Strattmann László nemcsak a beteg szemeket gyógyította, hanem arra is gondja volt, hogy a hit szemeit gyógyítsa, és nyitogassa azokat Isten titkaira. A boldoggá avatott hitvallóra és szemorvosra emlékezünk.
Boldog Batthyány-Strattmann László
Boldog Batthyán-Strattmann László nemcsak a beteg szemeket gyógyította, hanem arra is gondja volt, hogy a hit szemeit gyógyítsa, és nyitogassa azokat Isten titkaira. A boldoggá avatott hitvalló emberre és szemorvosra…
