Archives for Magyar Kurír - Page 5270
Az én szerzetesem: Pintér Ambrus OSB
A megszentelt élet évében meghirdettük „Az én szerzetesem” kampányunkat. Azt kérjük olvasóinktól, osszák meg velünk, ki a kedvenc szerzetesük – vagy más megszentelt életet élő ismerősük –, mit jelent ő…
Ferenc pápa a haiti földrengés 5. évfordulóján: újjáépíteni az emberi személyt
Ferenc pápa január 10-én délelőtt a Kelemen teremben fogadta a százfős haiti egyházi küldöttséget. Az amerikai szigetországot öt évvel ezelőtt rázat meg rendkívüli erejű földrengés.
Kisorsolták a pápa jótékonysági lottóját
A Vatikáni Kormányzóság épületében január 9-én kisorsolták Ferenc pápa jótékonysági lottóját, mely a pápa karitatív tevékenységét támogatja.
Aknay János-kiállítás nyílik a Párbeszéd Házában
„Evangélium” címmel rendez kiállítást a Párbeszéd Háza Aknay János munkáiból. A Kossuth-díjas festő tárlatának középpontjában a művész Jézus élete című képsorozata áll. A kiállítás január 12-től január 30-ig látogatható hétköznaponként…
Canizares bíboros javasolja a bíborosi kollégium létszámának növelését
A VI. Pál pápa által százhúsz főben megállapított pápaválasztó bíborosi kollégium létszámának a kibővítését javasolja az a dokumentum, melyet hónapokkal ezelőtt mutatott be Ferenc pápának Antonio Canizares Llovera bíboros, az…
A közönség szavazza meg a szalézi bőröndvetélkedő győztesét
Alapítójuk, Don Bosco születésének 200. évfordulója alkalmából hirdetettek különleges vetélkedőt a szaléziak. 33 alkotásra lehet voksolni a bőröndvetélkedő facebook-oldalán: a legtöbb „lájkot” kapott bőrönd elnyeri a közönségdíjat, a készítő csapat…
Ferenc pápa Twitter-üzenete a vasárnapról
„Vasárnap az Úr napja: találjunk rá időt, hogy Vele legyünk!” – hangzik a Szentatya január 10-i Twitter-üzenete.
Feltárták Jézus elítélésének lehetséges helyszínét
Egy évek óta zajló jeruzsálemi ásatás során a kutatók egy eddig ismeretlen épület falait fedezték fel, amelyet a törökök és a britek börtönként használhattak, korábban azonban Heródes palotájának része volt…
Január végéig látogatható a különleges móri betlehem – KÉPGALÉRIÁVAL
A móri kapucinus templomban évekkel ezelőtt az egyik kapucinus testvér kezdett el egyedi betlehemet építeni. A pap elhelyezése után helyi fiatalok vették át e feladatot, akiket idén Mór testvérvárosa, Freudenberg…
Nemzetközi konferencia Esztergomban a Hittani Kongregáció kezdeményezésére
2015. január 13-15. között kerül sor a Hittani Kongregáció vezetőinek és az európai püspöki konferenciák hittani bizottságai elnökeinek találkozójára Esztergomban – számol be az Apostoli Szentszék Sajtószolgálatának közleménye.
