Mai evangélium – 2021. szeptember 13.
Posted in: Magyar KurírHogy örömhírrel induljon minden nap… – Lk 7,1–10
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Lk 7,1–10
Erdő Péter bíborossal a Ferenc pápa által bemutatott, budapesti eucharisztikus kongresszust lezáró szentmise után beszélgettünk az elmúlt hét várakozásairól és élményeiről, a Szentatya látogatásáról, a magyar egyház híd szerepéről….
Hétszáz évvel ezelőtt, 1321-ben adta vissza lelkét Teremtőjének Dante Alighieri, az Isteni színjáték írója. Hatása az utókorra felmérhetetlen, számtalan költőt, képzőművészt, zeneszerzőt ihletett meg, így a kétszáztíz éve született Liszt Ferencet is, a…
Boldog IX. Piusz pápa azt mondta a premontreieknek: „A ti rendetek dicsőségesen eucharisztikus, és eucharisztikusan dicsőséges.” A téma, amellett, hogy ebben az évben Magyarországon eucharisztikus kongresszusra készülünk, azért is különösen időszerű, m…
A Veszprémi Főegyházmegye kiemelt feladatának tekinti a hitből fakadó kultúra, kulturális értékek gondozását, méltó bemutatását. Az elmúlt évben kevesebb lehetőség adódott megismerni ezeket az értékeket, ezért Érsekségi ékességek címmel sorozat indult …
Statio Orbis a Hősök terén: a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Ferenc pápával ünnepelt záró szentmiséjén az egyetemes egyház közössége gyűlt össze az Úr asztala körül. Több százezer ember imádkozott szeptember 12-én a pápával, a világ püspökeinek,…
Ferenc pápa szeptember 12-én reggel a Szépművészeti Múzeumban találkozott Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel.
Boldoggá avatták Stefan Wyszyński bíborost és Róza Maria Czacka ferences nővért szeptember 12-én, vasárnap Varsóban. Az ünnepi szentmisét Marcello Semeraro bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa, több mint nyolcvan püspök és hatszáz pap c…
A Szentatya szeptember 12. és 15. közötti, 34. apostoli látogatása során először Budapestre érkezett, ahol az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét celebrálta, majd pedig Szlovákiába, a Felvidékre látogatott. Ferenc pápa 14.40-kor repül…
Közvetlenül azután, hogy szeptember 12-én délután Budapestről Pozsonyba indult a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, Ferenc pápa táviratot küldött Áder Jánosnak, Magyarország köztársasági elnökének.