Útravaló – 2021. július 24.
Posted in: Magyar KurírNapról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júliusban Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júliusban Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mt 13,24–30
Milyen lehetőségei vannak egy egyházi iskolának egy faluban, ahol a szülők nemzedéke vallás nélkül nőtt fel, és a gyerekek többsége hátrányos helyzetben él? A román határ közelében fekvő Fülöpön, a Néri Szent Fülöp Általános Iskolában százhuszonnyolc f…
Okos Gizelláról, egy ott dolgozó orvosról, a ház első vezetőjéről kapta nevét a budapest-farkasréti idősotthon, melyet idén 40 éve áldottak meg. Július 23-án a Mindenszentek templomban bemutatott hálaadó szentmise után hangzottak el a köszöntő beszédek…
Idén az esztergomi Boldog Ceferino Személyi Plébánia adott otthont a katolikus börtönlelkészek éves lelkigyakorlatának július 13. és 15. között. A találkozó részben szakmai fórum, részben pedig az összetartást, az együttműködést segítő közösségi alkalo…
A Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Irodája által szervezett, július 15-én kezdődő családi napok utolsó állomását Zircen szervezték meg július 18-án. A nap szentmisével kezdődött a zirci ciszterci apátsági bazilikában.
Obbágy Miklós a maga 89 és fél évével az ország legidősebb görögkatolikus áldozópapja. Nyugdíjazása előtt a Miskolci Egyházmegyében szolgált, de már évek óta gyermekei közelében, Nyíregyházán él. P. Tóth Nóra beszélgetett vele életútjáról….
Szentmisével és szoboravatással ünnepelték július 21-én a rendalapító, az idén tavasszal boldoggá avatott Johann Baptist Jordan liturgikus emléknapját az Isteni Üdvözítő Társasága (SDS) temesvári tagjai.
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Szakértőnk sokadszorra hangsúlyozza, most már cselekedni kellene, nem csak elemezni a helyzetet.
A győri Szent László Katolikus Szakkollégium felvételt hirdet a 2021/22-es tanév őszi félévére. A szakkollégiumba hívő és hitre nyitott fiatalokat várnak, akik szívesen lennének egy szellemi-lelki értelemben is igényes közösség tagjai….