Megújult az upponyi és a sátai templom
Posted in: Magyar KurírMegújult a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Uppony, valamint Sáta temploma. Mindkét településen június 20-án áldotta meg Ternyák Csaba egri érsek a templomot.
Megújult a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Uppony, valamint Sáta temploma. Mindkét településen június 20-án áldotta meg Ternyák Csaba egri érsek a templomot.
Felföldi László pécsi megyéspüspök június 27-én búcsúi szentmisét mutatott be a nagykozári Keresztelő Szent János-templomban, majd megáldotta az épület falán elhelyezett emléktáblát, amelyet a templom alapításának 285. évfordulója alkalmából állíttatot…
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Rendhagyó eseménnyel egybekötve ünnepelte a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébánia közössége az idei templombúcsút június 24-én: leleplezték a névadó szent falra kitett csontereklyéjét. Korábban ugyanis nem őriztek a templomban Keresztelő Szen…
A nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola (SzAGKHF) tanévzáró és diplomaosztó ünnepségét követően, június 27-én a főiskola aulájában emlékfalat avattak az intézmény alapítójára, első tanári karára és első rektoraira emlékezve. Az …
Nyolcszáz évvel ezelőtt nagy ünnepséget tartottak Wartburg várában és odalent, Eisenachban, a Szent György-templomban: az ifjú türingiai tartománygróf, a tizenhét éves Lajos feleségül vette tizennégy éves menyasszonyát, II. András magyar király lányát,…
Tavaly nyár óta új főlelkésze van az olaszországi magyaroknak Németh Norbert személyében, aki emellett a Pápai Magyar Intézet rektora is. A főlelkészt eddigi tapasztalatairól és terveiről kérdezte Vértesaljai László SJ, a Vatikáni Rádió magyar adásának…
Romaság – Határok nélkül címmel zajlott hároméves program a Kárpát-medencében a halmozottan hátrányos helyzetű romák felzárkóztatása érdekében. Az elmúlt tíz évben nem volt olyan átfogó, romákról szóló kutatás, mint ami tavasszal zajlott a program kere…
Június 27-én tartották a Kovászna megyei Nyújtód plébániatemplomának búcsúünnepét. A szentmise után felavatták Szent László király szobrát a lovagkirályról elnevezett templom kertjében – adta hírül a Háromszék napilap beszámolója nyomán a RomKat.ro erd…
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) szervezői június 24-én megtartották a második online önkéntes képzést. Az alkalmon a konkrét programpontokhoz igazodva mutatták be az előadók, hogy milyen feladatokat látnak majd el az önkéntesek….