Archives for Magyar Kurír - Page 979
Korszerűsítik a királyhegyesi katolikus templomot
Februárban elkezdődött a Szent Kereszt felmagasztalása templom teljes körű felújítása Csongrád-Csanád megyei Királyhegyesen. A munkálatokról Jánosi Szabolcs plébános nyilatkozott a Dé
Károly József Iréneusz fizikus papra emlékeztek a nagyváradi premontreiek
Károly József Iréneusz premontrei kanonok, fizikus, tudós (1854–1929) emlékére mutattak be szentmisét március 13-án a nagyváradi premontrei préposti széktemplomban. A járvány miatt a szentmisét követő ünnepi beszédek és a koszorúzás…
Új gyermekvédelmi felelős az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében
Az alábbiakban közreadjuk az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye március 16-án kiadott közleményét.
Tagle bíboros nagyböjti gondolatai: Találékony anyák és a vallás túszul ejtői
Luis Antonio Tagle Fülöp-szigeteki bíboros, a Népek Evangelizációja Kongregációjának vezetője tartott online nagyböjti előadást március 9-én az írországi maynoothi Szent Patrik Főiskolán.
Mentálhigiénés lelkigondozó szakirányú továbbképzés indul a Semmelweis Egyetemen
A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézete az Evangélikus Hittudományi Egyetemmel és a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolával együttműködésben 2021 szeptemberétől akkreditált mentálhigiénés lelkigondozó szakirányú továbbképzést hirdet.
És nem vesz rajtuk erőt a halál – Szentendrei katonák a Nagy Háborúban
Többször írtunk már az I. világháborúról, amit akkoriban a Nagy Háborúnak neveztek. Azt hinnénk, hogy száz év után szinte már mindent tudunk róla, az események, a történetek, az indítékok, az…
Útravaló – 2021. március 16.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Földi István pápai esperes plébános ad útravalót.
Mai evangélium – 2021. március 16.
Hogy örömhírrel induljon minden – Jn 5,1–16
A katonák mellett állunk, számíthatnak ránk – Interjú Berta Tibor kinevezett tábori püspökkel
Bíró László katonai ordináriusi címéről való lemondását elfogadva Ferenc pápa 2021. február 18-án Berta Tibort, a Katonai Ordinariátus általános helynökét nevezte ki a szervezet püspökévé. Az új ordináriussal ezután beszélgettünk…
Befejeződött a debreceni Szent Anna-székesegyház orgonájának felújítása
A debreceni Szent Anna-székesegyház orgonájának felújítási munkálatai során sor került az elektronika, a játszóasztal és az új regiszter, a Trompete real, valamint a 3. manuálba beépítendő új regiszter, az oboa…
