Archives for Magyar Kurír - Page 988
Szent József tanya Sagamuban – A nigériai szaléziak a fenntartható fejlődés szolgálatában
A szaléziak 2014 óta dolgoznak Sagamuban, Nigéria délnyugati részén, az Ijebu-Ode egyházmegyében, ahol a szerzetesközösség látja el a plébániai és ifjúsági lelkipásztori szolgálatot, a misszionárius kirendeltségeket, sőt az agrárprojekteket is…
Útravaló – 2021. március 11.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Földi István pápai esperes plébános ad útravalót.
Mai evangélium – 2021. március 11.
Hogy örömhírrel induljon minden – Lk 11,14–23
A csend mélységei felé – Történet a nagyböjtre Székely János püspöktől
„Egy vándor kiment a remetékhez az egyiptomi sivatagba, és nagyon meglepődött azon, hogy a remeték mennyit ” – így kezdődik a történet, melyet Székely János szombathelyi megyéspüspöktől hallhatunk az alábbi…
Ellenállás az élet fenyegető banalitásával szemben – Johann Baptist Metz az imádságról
A Vigilia folyóirat szerkesztősége Facebook-oldalán osztotta meg a német katolikus pap és teológus gondolatait.
Megjelent az Új Ember 2021. március 14-i száma
Az Új Ember idei tizenegyedik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Emelt szintű magyar érettségi előkészítőt indít a Magyar Katolikus Rádió
Március 12-én kezdődik, és péntekenként június 4-ig tart az a rádiós programsorozat, amelynek keretében Mihályi Anikó, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium tanára, a Katolikus Pedagógiai Intézet magyar nyelv és…
Felgyújtott templomok padjaiból készült kereszt várta a pápát Moszulban
Két szimbolikus jelentőségű kereszt fogadta Ferenc pápát a moszuli Templom téren március 7-én, vasárnap.
A Mária Rádió is közvetíti majd a Könnyező Szűzanya-búcsút
A Győri Egyházmegye március 1-i közleményét frissítve adjuk közre.
Ferenc pápa szerdai beszéde: A muszlimok hívják a keresztényeket, hogy térjenek vissza Irakba!
A március 10-én délelőtt tartott általános kihallgatás keretében a Szentatya a múlt hétvégi iraki apostoli útját, annak legjelentősebb programjait idézte fel. Kérte, hogy továbbra is imádkozzunk az iraki keresztényekért, mind…
