Archives for Magyar Kurír - Page 998
Történelmi találkozó – Ferenc pápa látogatást tett al-Szisztani síita vallási vezetőnél Nedzsefben
Iraki apostoli útja második napjának reggelén a pápa Nedzsefben, a síiták vallási központjában találkozott Ali al-Szisztani nagyajatollahhal, a síiták vallási vezetőjével. Megerősítették a két vallási közösség együttműködésének és barátságának fontosságát.
Útravaló – 2021. március 6.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Földi István pápai esperes plébános ad útravalót.
Mai evangélium – 2021. március 6.
Hogy örömhírrel induljon minden – Lk 15,1––32
Ferenc pápa az iraki püspököknek: A Jézusba vetett élő hit „fertőző”, képes megváltoztatni a világot
Március 5-én, iraki látogatásának első napján délután a Szentatya a püspökökkel, papokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és hitoktatókkal találkozott a bagdadi Üdvösség Boldogasszonya-székesegyházban. Arra biztatta őket, hogy legyenek közel az emberekhez, és…
Premontrei diakónust szenteltek a rend egyik ősi hazai központjában, Nagykökényesen
Február 27-én Varga Lajos váci segédpüspök a nagykökényesi Havas Boldogasszony-plébániatemplomban diakónussá szentelte a Gödöllői Premontrei Apátság fiatal örökfogadalmas rendtársát, Orbán Csaba Frigyest. Ünnepi beszédében a püspök arról is szólt, nemcsak…
Ferenc pápa a vallási közösségek elismerését kérte az iraki állami vezetőktől
Március 5-én Ferenc pápa megkezdte négynapos látogatását Irakban a testvériség jegyében. A pandémia, a háborúk következménye, a békés együttélés, a különböző vallási és etnikai közösségek elismerése állt első beszédének középpontjában,…
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye járványügyi rendelkezései
Az alábbiakban közreadjuk a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye március 5-én közzétett járványügyi rendelkezéseit.
Intézményük névadójára emlékeztek az esztergomi Meszlényi Zoltán-iskola tanulói
Az esztergomi Meszlényi Zoltán Katolikus Általános Iskola tanulói intézményük névadójára emlékeztek az esztergomi bazilikában március 4-én.
Járványügyi rendelkezések az Váci Egyházmegyében
Az alábbiakban közreadjuk az Váci Egyházmegye járványügyi rendelkezéseit.
Ferenc pápa Twitter-üzenetei március 5-én
A Szentatya az alábbi bejegyzéseket tette közzé Twitter-oldalán.
