Életige, 2018. november
Tematizálás – . Kedves Nővéreim és Testvéreim ! Most ott tartunk, hogy életünk egy próbatétel. Ennek keretében Isten a kihívások egész sorozatát adja, s teszi azáltal, hogy különböző helyzeteket teremt életünkben. Ezt teszi abból acélból a célból, hogy az Ő „szabad teremtményének”, vagyis az ő képmásának, az embernek iránta való szeretetét az ember szabad döntéséből vehesse át. S ha ez a szabad döntésből fakadó szeretet kinyilvánul az ő kis teremtménye részéről, akkor Isten őt, aki kiállta így a próbát, egy minden képzeletet felülmúló jutalomban akarja részesíteni. Viszont ha nem állja azt ki, érezze tettének felelősségét. – Tehát így szólt az Úr: „A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ennél arról, bizony meghalsz.” (1.Móz.2, 16-17.)
