Templomgyógyítók – Petrőczi Éva verseskötetéről
Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
2024.04.21. – Ez a világnap mindig szép alkalom arra, hogy az Úr iránti hálával megemlékezzünk azoknak az embereknek a hűséges, mindennapi és gyakran rejtve maradó elkötelezettségéről, akik ezt az egész életüket érintő elhívást elfogadták….
Tokaj-Hegyaljára látogattak el februárban a jezsuita.hu munkatársai, hogy fényt derítsenek a Lumina, a magyar jezsuiták fehérborának eredetére. Az egykori rendi dűlőket ma már mások – például a Royal Tokaji borászat munkatársai – művelik meg, de tiszte…
Április 13-án Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök áldása mellett Sója Miklósról elnevezett emlékparkot avattak a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Timár görögkatolikus temploma mellett.
A Veszprémi Főegyházmegye kiemelt feladatának tekinti a hitből fakadó kultúra és a kulturális értékek gondozását, ezek méltó bemutatását, ezért Érsekségi ékességek címmel sorozatban ismerteti őket honlapján. Ezúttal Dr. Lukcsics Pál – Dr. Pfeiffer Jáno…
Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Áprilisban Várnai Péter címzetes prépost ad útravalót.
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Jn 10,11–18
Abban az időben Jézus így szólt: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és …
Ferenc pápa április 20-án szombaton délelőtt fogadta a Kelemen-teremben a fennállása 70. évfordulóját ünneplő Pápai Történettudományi Bizottság 35 tagját, köztük Molnár Antal történészt, a budapesti Történettudományi Intézet igazgatóját….