Mai evangélium – 2024. március 18.
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Jn 8,1–11
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Jn 8,1–11
Abban az időben: Jézus kiment az Olajfák hegyére. Kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és í…
„Az elmúlt évek legjelentősebb kiállításán vagyunk.” Novák Péter előadóművész ezzel a mondattal nyitotta meg március 15-én délután a FUGA Budapesti Építészeti Központban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai, Mátrai Roxána és Majoros Árpád Csab…
A szabadkai egyházmegye nagyböjti bűnbánati napját idén március 9-én, a moholi Szent György-plébániatemplomban rendezték meg. A záró szentmisét Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspök celebrálta.
2024.03.17. – Vasárnap az ország valamennyi templomában a szentmisék perselypénzét erre a célra fordítják.
A Bach Mindenkinek Fesztivál (BMF) keretein belül március 16–31. között több mint százötven településen, közel háromszáz koncertre várják az érdeklődőket a Kárpát-medencében és a nagyvilágban. A programsorozathoz immár hagyományosan a Pannonhalmi Főapá…
Ferenc pápa március 14-én, csütörtökön délelőtt fogadta a Pápai Tudományos Akadémia szervezésében a Vatikánban zajló kétnapos konferencia résztvevőit, hangsúlyozva, hogy a kultúrákat, tradíciókat és lelkiséget a maguk változatosságában kell megőrizni….
A Nyolc Boldogság Közösség Pécsen szolgáló szerzetesnővérei a tavaszi hónapokban is lelki programokkal várják az érdeklődőket.
Varga Lajos váci segédpüspök áldotta meg március 10-én, vasárnap a Nógrád vármegyei Nagykeresztúr katolikus templomát, amelynek építését a Modern Városok Program keretében fejezték be 2023-ban. Az eseményről a nool.hu tudósítását szerkesztve adjuk közr…
A Szentatya március 17-én, nagyböjt ötödik vasárnapján mintegy húszezer zarándokkal együtt imádkozta el a déli Úrangyalát. Beszédében a napi evangélium alapján a jézusi dicsőség lényegéről, életünk odaadásának és a másoknak való megbocsátásnak a fontos…