Városi keresztutat tartottak Veszprémben
Városi keresztutat tartottak Veszprémben Udvardy György érsek vezetésével március 8-án, pénteken. A Margit-romoktól a Benedek-hegyig tartó veszprémi keresztúton több százan vettek részt.
Városi keresztutat tartottak Veszprémben Udvardy György érsek vezetésével március 8-án, pénteken. A Margit-romoktól a Benedek-hegyig tartó veszprémi keresztúton több százan vettek részt.
A háborúk, a békekötés lehetősége, a közvetítők segítségének igénybevétele volt többek között annak az interjúnak a témája, amelyet a Szentatya adott február elején Lorenzo Buccellának, a Svájci Rádió és Televízió újságírójának. Az interjút március 20-…
Budapesten, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban tartották meg a szerzetesi köznevelési intézmények fenntartóinak tavaszi találkozóját március 6-án.
Március 5. és 8. között Brjuhovicsban tartották Ukrajna Római Katolikus Püspöki Konferenciájának 60. plenáris ülését.
A TILMA a Gyermekművészetért Közhasznú Alapítvány pályázatot hirdet Béke és szeretet a Földön, illetve Szent Pál szeretethimnusza – Igazi szeret címmel. A beküldött alkotásokat három korosztályban bírálja el a zsűri: 5–10 évesek, 10–15 évesek, valamint…
Elkészült a párizsi Notre-Dame székesegyház hajójának födémszerkezete, amely a huszártoronnyal együtt lett tűzvész martaléka 2019-ben – jelentette be a helyreállítással megbízott vállalat a közösségi oldalán március 8-án, pénteken. Egy fényképet is köz…
Jászárokszálláson és Füzesabonyban mutatott be hálaadó szentmisét és áldotta meg Ternyák Csaba egri érsek az új óvodaépületeket március 10-én, vasárnap. Mindkét településen négy csoportszobás, modern intézmény épült.
Vetőmagprogram, adománygyűjtések, otthonfelújítás támogatása és Szent Márton-asztala – csak néhány azok közül az országos és helyi programok közül, amelyekkel a Pannonhalmi Főapátság karitászszervezete évről évre segíti a rászorulókat. Lőrincz Pál OSB …
Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
18 és 35 év közötti, szabad állapotú, katolikus hitét gyakorló, hivatáskereső nőknek szerveznek bentlakásos lelki hétvégét április 26–28-án Debrecenben. A Boldogasszony Iskolanővérek és a kamilliánus nővérek közössége azok jelentkezését várja, akiket f…