Február közepén idén is jegyesiskolát indít a budapesti egyetemi lelkészség
A Budapesti Római Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség által szervezett jegyesiskola február 14-én indul a Magyar Szentek templomában, Budapesten.
A Budapesti Római Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség által szervezett jegyesiskola február 14-én indul a Magyar Szentek templomában, Budapesten.
„A misebornak a szőlő terméséből készült, természetes és nem romlott bornak kell lennie.” (924. k. 3§.) Az Egyházi Törvénykönyv előírását idézve szervezték meg első alkalommal a miseborok találkozóját a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyében j…
A korábban önálló település, ma már Pécshez tartozó Hird városrész Szentháromság-templomába látogatott Felföldi László pécsi megyéspüspök január 28-án, hogy az egyházközség közösségével együtt ünnepelje az Eucharisztiát. A szentmisén koncelebrált Lovás…
A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola állami ösztöndíjas és önköltséges, nappali és levelező képzéseket kínál a 2024/25-ös tanévre. Jelentkezési határidő nappali tagozaton február 15., levelező tagozaton május 30.
A 2023-as eredményén két helyet javítva az ország 18. legjobb technikuma lett, Bács-Kiskun megyében pedig megőrizte elsőségét a kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium, a Pannonhalmi Főapátság iskolája. A Nemzeti Sz…
A Caritas Europa szervezésében évente megrendezett Innovációs Fesztivál nemzetközi zsűrije a legjobbak közé válogatta a hazai Katolikus Karitász részvételével futó Felzárkózó települések programot, amelyről február 2-án tartanak előadást a szervezet mu…
A hamvazószerdától húsvétvasárnapig – február 14. és március 31. között – tartó lelkigyakorlat alapja a személyes ima. Az e-mailben kiküldött, a manreza.hu oldalon is elérhető elmélkedések a napi szentmise valamely szentírási szövegét veszik alapul. Az…
Az ökumenikus imahét idejére esett a Katolikus Szeretetszolgálat Módszertani Központjának, valamint a Baptista Egyházi Módszertan munkatársainak találkozója. A szakmai egyeztetések mellett a tapasztalatcsere, illetve egymás munkatársainak és munkájának…
április 22. – 26. – Kozármisleny
„Erőt ad a fáradtaknak, és gyámolítja a kimerültet. ( Iz 40,29 )Információ: Hochschornerné Strasszer Éva, Tel. 0036 30 377 6755, E-Mail: misleny.lelkigyakorlat@gmail.com
Bővebben …
Az egyházi rend és a házasság szentsége, abban különböznek a többi szentségtől, hogy mindkettő másokért, a közösség szolgálatáért van, nem magáért szentséget magára vevőért. Egy válás nem lehet magánügy, hiszen az elválni készülőkön kívül rengeteg ér…