Mai evangélium – 2023. december 31., a Szent Család: Jézus, Mária és József
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Lk 2,22–40
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Lk 2,22–40
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr tör…
„Adjon Isten, ami nincs, / Ez uj esztendőben.” Arany János versével kívánunk Istentől áldott, boldog, eredményes új esztendőt minden kedves Olvasónknak!
Gyerekkorukban ismerték meg egymást, néhány évvel később pedig már jegygyűrű volt Timi ujján. Három gyermekük született, sorban egymás után. Mindig úgy érezték, mindaz, amit kapnak, kegyelem. A szép család, a kis kertes ház – semmi sincs véletlenül. Ez…
December 18-án Fiducia supplicans (magyaros fordításban: Bizalomteljes kérés) kezdettel dekrétumot adott ki a Hittani Dikasztérium. A dokumentum az egész világegyházban élénk visszhangot váltott ki, mivel a rendezetlen életállapotú katolikusok megáldás…
A Miskolci Egyházmegye gyermekvédelmi intézményét az alapító püspök Árvagondozó Szent Zotikosz védelmébe ajánlotta, akinek emléknapját december 30-án ünnepli a görögkatolikus egyház. A 10 éves évfordulóról december 29-én Tolcsván, Orosz Atanáz megyéspü…
2023. adventi időszak
Az egyházmegye eseményei, beszámolói, az Adventi Udvar rendezvényei.
Várakozási időszak az Úr eljövetelére, a karácsonyt megelőző lelki út közösségi alkalmai.
Hogy indul minőségi és elérhető egészségügyi ellátás a háziorvost is évek óta nélkülöző, szegény falvakban? Pont úgy, ahogyan egy gyesen lévő belgyógyász a szakmájába vágó otthoni munkához jut. Király Eszter riportja Nagypál Anna orvos-édesanyáról….
Betlehemi egyszerűségben, csendben, jelek által találkoztak Jézussal a hallássérültek december 26-án a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-templomban. Tuzson Attila kisegítő lelkész mutatta be a rendhagyó szentmisét, amely akadálymentesítve, jeltolm…
A Szent Család vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 2,22–40)