Az Eucharisztia ünneplése 155/10.
Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.
Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Októberben Földi István pápai esperes plébános ad útravalót.
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mt 22,15–21
Abban az időben a farizeusok félrevonultak és megtanácskozták, hogyan tudnának belekötni Jézus szavaiba. Majd odaküldték hozzá tanítványaikat és a Heródes-pártiakat a következő kérdéssel: „Mester! Tudjuk, hogy igazat beszélsz, és az Isten útját az igaz…
Arany János halálának évfordulójához kapcsolódunk mai versünkkel. Az Epilogus megkapó ars poetica az Őszikék közül, az örök kételkedőtől, az egyik legnagyobb magyar költőtől.
Európa idei kulturális fővárosának (egyház)zenei életéről a főszékesegyház februárban kinevezett ifjú zeneigazgatójával és orgonaművészével, Dankos Attilával beszélgettünk.
Legalább 18 ember meghalt az izraeli légierő támadásában, amely október 20-án megrongálta a Szent Porfíriosz-templom egy részét. A sebesülteket a Szent Család katolikus plébánia fogadta be, ahol jelenleg 500 ember talál menedéket.
Október 13-án Székely János szombathelyi megyéspüspök látogatást tett a Kaposvári Egyházmegyében.
2023.10.21. – Piliscsabán délután Spányi Antal megyés püspök bérmál.
A római Pápai Magyar Intézet (PMI) lakói október 14-én Anagniba, Fumonéba és Alatriba zarándokoltak.