Mai evangélium – 2023. szeptember 18.
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Lk 7,1–10
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Lk 7,1–10
Amikor Jézus a néphez intézett beszédét befejezte, Kafarnaumba ment. Ott betegen feküdt egy századosnak a szolgája, akit ura nagyon kedvelt. A szolga már a halálán volt. A százados, aki hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit azzal a kéréssel,…
Őszentsége I. Bartholomaiosz konstantinápolyi egyetemes pátriárka 2023. szeptember 20-25. között a Pannonhalmi Főapátság meghívására hatnapos látogatásra érkezik Magyarországra. Ebből az alkalomból beszélgettünk Nacsinák Gergely András görög ortodox pa…
Temesvár Európa Kulturális Fővárosa 2023-ban, és a városban november 16–18-án Együtt Európáért (Together for Europe) címmel nemzetközi rendezvényt tartanak – Pál József Csaba temesvári püspök e két téma apropóján nyilatkozott a Fokoláre mozgalom onlin…
2023.09.17. – Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek megemlékezett Mindszenty József 75 évvel ezelőtti bodajki zarándoklatáról, Michael Wallace Banach érsek, apostoli nuncius kihirdette, hogy Ferenc pápa „basilica minor” rangra emelte a kegytemp…
Erdő Péter bíborossal, Michael W. Banach apostoli nunciussal, Spányi Antal püspökkel ünnepelték szeptember 17-én Bodajkon a Mária-napi főbúcsúban a kegytemplom basilica minor rangra emelését, 75 évvel azután, hogy Mindszenty József beszédet mondott a k…
Kerekasztal-beszélgetés keretein belül ismertette a következő év terveit, a provinciát érintő legfontosabb aktualitásokat – köztük a státusztörvény miatt bekövetkező változásokat is – a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány vezetősége a ferences…
A Szent István-bazilika lovagtermében nyílt közös kiállítása szeptember 16-án a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom művészcsoportja, a t’ARS Keresztény Képzőművészeti Műhely nyolc tagjának az Ars Sacra Fesztivál keretében. A tárlatot Martos Levente Balázs esz…
A Szombathelyi Egyházmegye és a Martinus újság is több alkalommal beszámolt már arról, hogy 6,1 milliárd forintos kormányzati támogatással egyházi épületek újulnak meg Kőszegen. 2023 őszének első napjaiban a Szombathelyi Egyházmegye honlapjának jóvoltá…
2023.09.17. – Kiemelten hívjuk a családokat a püspöki ünnepi szentmisére az egyházmegye legősibb Mária kegyhelyére, hogy közös imádságunk erőt adjon családjainknak a személyes és közösségi megújuláshoz. Idén bíborosi szentmise lesz Mindszenty bíboros e…