Home

  • Szeret, nem szeret (nyílt levél kritikus keresztényeknek)
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    Mondtad már valaha, hogy nem mész misére, mert nem szimpatikus a pap? Vagy inkább csendben elmentél egy másik templomba? Felmerült a szerkesztőségben, hogy foglalkozzunk a hívek “népvándorlásának” jelenségével. Azt hiszem Budapesten különösen is jellemző (vagy legalábbis könnyű megoldani), hogy valaki olyan misét keressen magának, ahol egy számára szimpatikus atya a főcelebráns.

    Bővebben …

  • Zsákutca vagy késleltetés?
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt„A nép látta, hogy Mózes késik lejönni a hegyről, azért összegyűlt Áron körül és követelőzött: ’Készíts nekünk isteneket, akik előttünk járnak. Nem tudjuk, mi történt azzal a Mózessel, aki kihozott bennünket Egyiptomból.’” (Kiv 32,1)

    Megtörtént-e már veled, hogy elindultál hitben egy úton, azt hitted, ez Isten akarata, aztán nemsokára tépelődni kezdtél, vajon jól értelmezted-e, amit mondott neked? Tudom, milyen ez.

    Bővebben …

  • 2016. május 13. – Péntek (Jn 21,15-19)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”
    Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
    Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután még hozzátette: „Kövess engem!”
    Jn 21,15-19

    Elmélkedés

    A mai és a holnapi evangéliumban János evangéliumának utolsó sorait olvassuk, amely részekkel lezárul a húsvéti időszak. Péter megbízása jövőbe mutató cselekedet Jézus részéről, amely pontosan meghatározza mind az Egyház, mind az egyházi vezetők feladatát. A megbízást Péter háromszori vallomása előzi meg. Az a tény, hogy Jézus egymást követően háromszor kérdezi meg Pétertől, hogy szereti-e őt, azt jelzi, hogy az Úr többet, nagyobb szeretetet vár tőle. Jogosnak tűnik tehát az igény, hogy az egyházi vezetőknek nagyobb szeretetet kell tanúsítaniuk, mint az átlagos hívőknek, s ennek Isten és az emberek felé egyaránt meg kell nyilvánulnia. Aki bármilyen vezető szerepet vállal vagy kap az egyházi közösségben, annak a szeretet példaképévé kell válnia, s ez nem csupán a szavak, hanem a cselekedetek szintjére is igaz.

    Az Irgalmasság Évében külön is ki kell emelnünk ezt a szempontot, hiszen a keresztény hívők odafigyelnek elöljáróik és vezetőik életvitelére és cselekedeteire, amely erőforrás számukra, és arra ösztönzi őket, hogy maguk is a tevékeny szeretet útjára lépjenek. Egyházi közösségeink jövője nem az emberi bölcsességen és nem is a vezetők bölcsességén múlik, hanem azon, hogy mennyire értjük meg és valósítjuk meg mindannyian, tehát vezetők és vezetettek egyaránt azt, amit Krisztus kér tőlünk.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Egyháznak Anyja, aki az utolsó vacsora termében a tanítványok között az új népért és pásztoraiért imádkoztál; eszközöld ki a papoknak az ajándékok teljességét, Apostolok Királynője!

    Szent II. János Pál pápa

  • Boldog Salkaházi Sárára emlékeztek Szepsiben
    Posted in: Magyar Kurír

    Egész napos megemlékezést tartottak a Boldog Salkaházi Sára Magyar Tannyelvű Egyházi Iskolaközpontban május 11-én, az intézmény névadójának emléknapján a felvidéki Szepsiben – tájékoztatott Gábor Bertalan esperes.