Zelk Zoltán: Kegyelem
Posted in: Elgondolkodtató
Sohase lép gyíkra csigára
soha egy föltámadt fűszálra
a földön járó isten lába
de vétkeinket eltapossa
mert vétkeinket megbocsátja.
(In: Innen és túl. Versek az Isten-kereső emberről, PPEK)
Sohase lép gyíkra csigára
soha egy föltámadt fűszálra
a földön járó isten lába
de vétkeinket eltapossa
mert vétkeinket megbocsátja.
(In: Innen és túl. Versek az Isten-kereső emberről, PPEK)

Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa, Ferenc pápa doktrínáért felelős főembere egy május 2-án, Spanyolországban tartott előadásában leszögezte, hogy az Amoris Laetitia (AL) című apostoli buzdítás nem változtatja meg az Egyház eddigi tanítását és gyakorlatát az elvált újraházasodottakat és a szentségi fegyelmet illetően.
Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott: „Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te küldtél. Én megdicsőítettelek téged a földön. A feladatot, amelyet rám bíztál, teljesítettem. Atyám, most te dicsőíts meg engem azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad a világ teremtése előtt! Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál. Tieid voltak, és nekem adtad őket. Tanításodat megtartották. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. Hiszen én a tőled vett igéket mondtam el nekik, ők pedig elfogadták: megismerték az igazságot, hogy tőled jöttem, és hittel elfogadták, hogy te küldtél engem. Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem értük, akiket nekem adtál. Tieid ők– hiszen a tied mindaz, ami az enyém, és minden az enyém, ami a tiéd –, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább itt e világban, ők azonban a világban maradnak. Én most hozzád megyek.”
Jn 17,1-11a
Elmélkedés
Az utolsó vacsora leírása sorában új részhez érkeztünk. Az eddigiekben Jézus a jelenlévőkhöz intézte szavait, mostantól viszont a mennyei Atyához. Tehát már nem egy beszédet mond, hanem imádkozik, s az ő imája feltárja számunkra a megváltás számos elemét, titkát. Egyedül János evangéliumában olvashatjuk ezt az imát, az áldozatát meghozni szándékozó, a szenvedést és az önfeláldozást önként vállaló Fiú imáját, amelyet az áldozatot kérő és elfogadó mennyei Atyához intéz.
Mai elmélkedésünkben ne részletezzük az ima tartalmát, hanem arra figyeljünk, hogy az utolsó vacsora eseményei miként jelennek meg a mi szentmisénkben. Az utolsó vacsora a lábmosással, egy megtisztulási szertartással kezdődött, amely a szentmise elején bűnbánati szertartásban, mint lelki megtisztulásban jelenik meg. Ezt követte Jézus tanítása, amelynek megfelel a szentmise tanító része az olvasmányokkal, a zsoltárral, az evangélium felolvasásával, valamint annak magyarázatával, a szentbeszéddel. Az utolsó vacsora harmadik szakaszában Jézus imádkozik és felajánlja önmagát az Atyának. A szentmisében ugyanez ismétlődik meg, pontosabban válik jelenvalóvá, Jézus felajánlja önmagát és mi is felajánljuk az ő áldozatával együtt önmagunkat Istennek. A szentmisén érdemes tudatosan odafigyelnünk ezekre a részekre, így válik részvételünk valóban áldozattá.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Könyörülj rajtam, Uram, Jézus Krisztus, mint ahogy a jobb latoron könyörültél! Hatalmas kegyelmedbe ajánlom értelmemet, lelkemet, testemet, becsületemet és minden javamat. Oltalmazz engem és szeretteimet, minden embertársamat a gonosztól, kártól és veszedelemtől. Öld ki belőlünk a bűn átkát, és add, hogy új életet éljünk!
Canisius Szent Péter
2016. május 9-11. – A hatodik évfolyam végén kaptunk lehetőséget arra, hogy a móri Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola osztályai közül elsőként vehessünk részt a „Határtalanul” programban.
Ferenc pápa hétfőn reggel a Szent Márta-ház kápolnájában tartott szentmise homíliájában a Szentléleknek a keresztény ember életében betöltött szerepéről beszélt.
Május 9-én, hétfőn a XXIV. Szent István Könyvhét megnyitóján átadták a Stephanus-díjakat, amelyeket idén Michael Hesemann német történész, író, újságíró és Kocsis Imre teológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Hittudományi Karának tanszékvezető tanára vehettek át.
A Veszprémi Főegyházmegye társvédőszentjéről, Boldog Gizelláról emlékeztek meg liturgikus emléknapján, május 7-én Veszprémben. A hagyományos főegyházmegyei zarándoklat ünnepi szentmiséjét Márfi Gyula érsek mutatta be, a homíliát Spányi Antal székesfehérvári püspök mondta.
A terézvárosi Epreskertben tíz éve felállított kálvária megújulását ünnepli a Szent Efrém Férfikar koncertjével a Budapesti Városvédő Egyesület május 12-én.
Május 5-én este különleges imavirrasztást vezetett Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában: a jelenlévők a „könnyek letörléséért”, minden szenvedő emberért imádkoztak, és meghallgatták azoknak a tanúságtételét, akik nagy szenvedésen mentek keresztül és megérezték Isten vigasztalását.
Május 6–8. között immár második alkalommal szerveztek taizéi találkozót Nagyváradon, ezúttal „Lakhatóvá tenni a Földet” címmel. A lelkiségi hétvégén jelen voltak James és Kilian taizéi testvérek is.