Az MTA külső tagjává választották Adriányi Gábor egyháztörténészt
Posted in: Magyar KurírAdriányi Gábor Németországban élő egyháztörténészt a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották május 3-án, a testület 187. közgyűlésén Budapesten.
Adriányi Gábor Németországban élő egyháztörténészt a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották május 3-án, a testület 187. közgyűlésén Budapesten.
Az édesanyák búcsúját tartották május 1-jén a máriagyűdi bazilikában, ahol a Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Intézet hallgatóinak koncertjével avatták fel a megújult orgonát.
Több ezer hajléktalant várnak Rómába Európa minden részéből Tours-i Szent Márton november 11-i ünnepnapjára a Ferenc pápa által az utcán élőknek meghirdetett találkozóra.
Spányi Antal székesfehérvári püspök május 1-jén ünnepi szentmise keretében Bodajkon, a Segítő Szűz Mária-kegyhelyen megáldotta a külsőleg megújult plébániaépületet és annak díszudvarát.
A budapesti Örökimádás-templomban május 1-jén a daganatos betegekért és szüleikért celebrált misét Szeidel Péter plébános. Az alkalmat évről évre a 2010-ben alapított Keresztező közösség szervezi meg, amely az érintett szülőket, családtagokat fogja össze, és a nekik segíteni akarókat buzdítja imára.
A Szent Efrém Férfikar „Orientale Lumen” sorozatának második, az ortodox húsvéthoz kapcsolódó hangversenyét tartotta május 1-jén a Szent István-bazilikában. A koncerten közreműködött a Lautitia Kóruscsalád és Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita.
A Magyar Katolikus Egyház az idei évben is segíti az adózók tájékozódását az 1%-os kampány során. A https://szeretettelaszeretetert.hu honlapon keresztül is s zeretnénk felhívni a figyelme arra, hogy a legkisebb, akár a nulla összegről szóló rendelkezés is értékes.
Az évente 6 millió látogatót vonzó Vatikáni Múzeum Róma legjelentősebb turisztikai attrakciói közé tartozik. Négy év munka után a régi fényében ragyog a „térképgaléria”, a Sixtus-kápolnába vezető, 120 méter hosszú, 40 művészi kialakítású térképpel díszített folyosó, melyet április 23-án adtak át.
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Pünkösdváró húsvéti imaórára gyűltek össze helyi családosok április 30-án a hegyeshalmi Szent Bertalan-templomban.