Keresztmegáldás Nyékládházán – KÉPRIPORT
Posted in: Magyar KurírOrosz Atanáz miskolci püspök áldotta meg április 10-én Nyékládházán a város által adományozott telken állított keresztet.
Orosz Atanáz miskolci püspök áldotta meg április 10-én Nyékládházán a város által adományozott telken állított keresztet.
A hivatás és liturgikus misszió jegyében szakmai kirándulással egybekötött tartalmas és gazdag hétvégét töltött Nagyváradon április 8-10. között a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Kisszeminárium 15 fős kiskórusa Farkas László spirituális vezetésével.
Április 11-én a budapesti Üllői úti Örökimádás-templom Szent István termében a Semmelweis Egyetem Katolikus Baráti Körének szervezésében Sirák András családorvos, mentőorvos „Közel hozzánk az Isten – Gondolatok a sürgősségi betegellátásról” címmel tartott előadást.
A pécsi székesegyház nyugati bejárata előtti tér felújítása azért szükséges, mert a 19. század végén készült burkolat erősen megöregedett és megrongálódott, balesetveszélyessé vált. A Pécsi Egyházmegye a burkolatcserét saját beruházásként valósítja meg. A munkálatokkal nyár közepére készülnek el.
Támogatják a teljes abortusztilalmat, de ellenzik a terhességmegszakításon áteső nők megbüntetését a lengyel püspökök – derült ki a lengyel családok országos lelkipásztori intézetének leveléből.
A Szentatya az „Amoris laetitia” (A szeretet öröme) kezdetű apostoli buzdításából való mondatokat osztott meg a Twitteren április 11-én.
A Margittáról, Almásfegyvernekről, Szalacsról, Micskéről, Szentjobbról, Berettyószéplakról és Monospetriből érkező zarándokokat köszöntötte Böcskei László megyéspüspök a negyedik szentévi zarándoklaton április 7-én, csütörtökön a nagyváradi székesegyházban.
Április 1-én és 2-án négy katolikus kollégium találkozóját tartották Szombathelyen a II. János Pál Katolikus Szakkollégiumban.
2016.04.12. – A Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltára és a Vadex Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. tudományos konferenciát szervez Esterházy László, egy főnemesi életpálya a 20. századból címmel.

Szentként kezelnek a saját temetéseden – szenvedni fogsz emiatt a tisztítótűzben
Az utóbbi 50 évben a papok úgy beszélnek a temetésen, mintha az elhunyt a mennyben lenne, és ennek eredményeként a lelkek bánkódnak a Purgatóriumban, mert senki sem imádkozik értük.
A tisztítótűz helyszíne, ahol az elhunytak az életük során elkövetett bűneik miatt ideiglenes büntetéssel vezekelnek, egy katolikus dogma, amiről a papok nem beszélnek, félve attól, hogy bárkit megbántanak.