Home

  • Szeptember 4-én avatják szentté Teréz anyát
    Posted in: Magyar Kurír

    Ferenc pápa március 15-én délelőtt, a napközi imaóra során rendes nyilvános konzisztóriumot tartott boldogok szentté avatása ügyében. A konzisztóriumon döntött többek között Boldog Kalkuttai Teréz anya szentté avatásának időpontjáról is.

  • Felújítás előtt a kolozsvári Szent Mihály-templom
    Posted in: Magyar Kurír

    Az utóbbi időben Kolozsváron egyre többször lehetett hallani arról, hogy újra aktuális téma a Szent Mihály-plébániatemplom restaurálásának kérdése, újabb lépéseket tettek annak érdekében, hogy megkezdődjenek a munkálatok. A Vasárnap munkatársa Kovács Sándor főesperes-plébánost kérdezte.

  • A Kasper javaslat továbbra is „elfogadhatatlan”
    Posted in: Elgondolkodtató

    altMüller bíboros, a Hittani Kongregáció elnöke, amikor nemrég Kölnben járt, egy február 27-én adott interjúban kijelentette, hogy “az Egyház tanítása nem az én tulajdonom”, és hogy “az a feladatunk, hogy az Egyház tanítását világos szavakkal hirdessük, mindazokat a dogmákat, amiket Isten kinyilatkoztatott nekünk”.

    Bővebben …

  • A Kasper javaslat továbbra is „elfogadhatatlan”
    Posted in: Elgondolkodtató

    altMüller bíboros, a Hittani Kongregáció elnöke, amikor nemrég Kölnben járt, egy február 27-én adott interjúban kijelentette, hogy “az Egyház tanítása nem az én tulajdonom”, és hogy “az a feladatunk, hogy az Egyház tanítását világos szavakkal hirdessük, mindazokat a dogmákat, amiket Isten kinyilatkoztatott nekünk”.

    Bővebben …

  • Az Asszony az Isten napfényében
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    Nyolcvan év felé botladozó öreg emberrel beszéltem a falunkban. „Tanulták-e azt maguk, édes öcsém – így kezdi – a papi tudományban, hogy Boldogasszony reggelén bele lehet látni a napba! Akinek tiszta a szeme, az meglátja a felkelő napban Máriát. A régi öregektől én így hallottam. S ez így is igaz! Csak az én szemem már, tudja, olyan hamar könnyedzik. Valamikor én is láttam.” Az öreg sóhajtott, szeme most is „könnyedzett”. Az emlékezéstől.

    Bővebben …

  • Az Asszony az Isten napfényében
    Posted in: Elgondolkodtató

    alt

    Nyolcvan év felé botladozó öreg emberrel beszéltem a falunkban. „Tanulták-e azt maguk, édes öcsém – így kezdi – a papi tudományban, hogy Boldogasszony reggelén bele lehet látni a napba! Akinek tiszta a szeme, az meglátja a felkelő napban Máriát. A régi öregektől én így hallottam. S ez így is igaz! Csak az én szemem már, tudja, olyan hamar könnyedzik. Valamikor én is láttam.” Az öreg sóhajtott, szeme most is „könnyedzett”. Az emlékezéstől.

    Bővebben …

  • Nagyböjti kalendárium – március 15.
    Posted in: Magyar Kurír

    Idei nagyböjti kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Szent II. János Pál pápa Dives in misericordia kezdetű, az isteni irgalmasságról szóló enciklikáját idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

  • 2016. március 15. – Kedd (Jn 8,21-30)
    Posted in: Elgondolkodtató

    A Sátoros-ünnep alkalmával Jézus így beszélt a farizeusokhoz: „Én elmegyek, és ti hiába kerestek, mert meghaltok bűneitekben. Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek.” A zsidók erre tanakodni kezdtek: „Csak nem akarja megölni magát, hogy ezt mondja: Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek”? Jézus így folytatta: „Ti innen alulról vagytok, én felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok: ezért kell meghalnotok bűneitekben.” Erre megkérdezték: „De hát ki vagy te?” Jézus azt válaszolta: „Kezdettől fogva az vagyok, amit mondok is nektek. Sokat kellene még beszélnem rólatok, és ítéletet mondanom felettetek, mert aki engem küldött, igazmondó; én pedig azt hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.” De azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszél nekik. Végül Jézus azt mondta nekik: „Ha majd felemelitek (a kereszten) az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok, és hogy semmit nem teszek önmagamtól, hanem azt hirdetem, amit Atyámtól tanultam. Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én mindig azt cselekszem, amiben ő tetszését találja.” E szavak után sokan hittek Jézusban.
    Jn 8,21-30

    Elmélkedés

    Az evangéliumi jelenet helyszíne továbbra is a jeruzsálemi templom, ahol Jézus a Sátoros-ünnep napjaiban tanította az embereket, s ahol a vallási vezetők vitába szálltak vele. Személyével kapcsolatban két kérdés merül fel: hová akar menni, illetve honnan származik. A zsidók arra gondolnak szavai alapján, hogy talán önkezével akar véget vetni életének, de természetesen a mi Urunk egészen másra gondol. Sorsát ismerve mi már tudjuk, hogy arra az útra gondolt, amely a szenvedésen és a kereszthalálon keresztül a mennyei Atyához vezet. Földi élete és küldetése után vissza fog térni oda, ahonnan jött, ezzel kapcsolatban mondja, hogy nem ebből a világból való, hanem felülről jött. E szavai miatt merül fel a másik kérdés eredetére, származására vonatkozóan. A kérdezőket a hitetlenség és a kételkedés megakadályozza abban, hogy felismerjék Jézus isteni származását, és ebből fakad elutasításuk.

    A nagyböjt során bennünk is számos kérdés merül fel Jézus személyével kapcsolatban. Szenvedése és halála a feltámadáson keresztül vezetett az Atyához, aki azért ajándékozott új életet a Fiának, hogy reménnyel töltsön el minket. Jézusban felismerhetjük a szívünk mélyén megszólaló és az üdvösségre hívó Istent. Őt követve mi is eljuthatunk a mennyei Atyához.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Ó, Atyánk, add, hogy a keresztények közül számos szent papi hivatás szülessen, akik élő hittel őrzik Fiad, Jézus szent emlékét, igéjének hirdetése, és a szentségek kiszolgáltatása által amelyekkel folyamatosan megújítod híveidet! Adj szent szolgákat oltárodhoz, legyenek figyelmes és lelkes őrzői az Eucharisztiának, amely szentség Krisztus legfőbb ajándéka a világ megváltásáért! Hívj szolgákat a te irgalmasságod kifejezésére, hogy a kiengesztelődés szentsége által megbocsátásod örömét terjesszék! Add meg, ó, Atyánk, hogy az Egyház örömmel fogadja Fiad Lelkének számos sugallatát, és iránta való tanulékonysággal gondoskodjon papi és szerzetesi hivatásokról! Erősítsd meg a püspököket, papokat, diakónusokat, szerzeteseket, és minden Krisztusban megkereszteltet, hogy hűségesen teljesítsék küldetésüket az evangélium szolgálatában! Kérünk téged Krisztus, a mi Urunk által. Mária, Apostolok Királynője, könyörögj érettünk!

    XVI. Benedek pápa

  • Hadi játékkal emlékeztek Szeged újjászületésére
    Posted in: Magyar Kurír

    Immár negyedik alkalommal rendezték meg március 12-én a szegedi Dóm téren az Árvízi Emléknapot. A Szeged-Belvárosi Plébánia és a dél-alföldi cserkészek által szervezett program célja, hogy megelevenítse az összefogás és az együttműködés erejét, mely által szinte a semmiből épülhetett újjá Szeged.