Home

  • 2016. február 17. – Szerda (Lk 11,29-32)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.”
    Lk 11,29-32

    Elmélkedés

    Jónás próféta történetének felidézése a nagyböjti időszakban a bűnbánat fontosságára emlékeztet bennünket. Jónás azt a feladatot kapta Istentől, hogy a bűnös város, Ninive lakóinak hirdesse a közelgő isteni ítéletet. A város lakói felfigyeltek a prófétai szóra, bűnbánatot tartottak és így elkerülték az őket fenyegető isteni büntetést. A niniveiek példája jól mutatja, hogy mindenféle változást az embernek önmagán kell elkezdenie.

    Az igazságtalanság, a szegénység, az egyenlőtlenség számos formája megtapasztalható napjaink társadalmában. Aki azt ígéri, hogy a politikai hatalom megváltozásával megszűnnek majd az igazságtalanságok és mindenkinek az élete jobbra fog fordulni, az hamis ígéreteket tesz. Aki azt várja, hogy egyik vagy másik politikai erő megoldja majd a problémákat, felszámolja a szegénységet és minden tekintetben érvényre juttatja az igazságosságot, az hamis reményeket táplál önmagában. Aki a külső körülményektől várja a felemelkedést, az csalódni fog.

    Ha azt szeretnénk, hogy jobbra forduljon a világ, akkor a változást magunkon kell elkezdenünk. Mindenkinek önmagán. A vallásos ember ezt bűnbánatnak nevezi, amelyhez kapcsolódnak a jó elhatározások és cselekedetek. A változást azonban legfeljebb önmagunk esetében sürgessük. Másokkal legyünk türelmesek! Ma különösen is odafigyelek erre.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Isten, ki hatalmas vagy, s kinek szolgája lettem, kérlek téged, és mindig is állhatatosan kérni foglak, hogy kiérdemelhesselek téged. Nem valamiféle földi jókra akarok szert tenni; azt kérem, amit érdemes kérnem: tenmagadat egyedül!

    Kölni Szent Brúnó

  • Hármas püspöki jubileum Székesfehérváron
    Posted in: Magyar Kurír

    Püspökké szentelésének 27. évfordulóját ünnepelte Mayer Mihály nyugalmazott pécsi megyéspüspök, Várszegi Asztrik OSB pannonhalmi főapát-püspök és Takács Nándor Jusztin OCD nyugalmazott székesfehérvári megyéspüspök február 12-én Székesfehérváron.

  • Elhunyt Sipos Zoltán
    Posted in: Magyar Kurír

    Az Egri Főegyházmegye fájdalommal, de a feltámadásba vetett hittel tudatja, hogy Sipos Zoltán címzetes kanonok, címzetes esperes, nyugalmazott plébános, arlói plébániai kormányzó életének 76., áldozópapságának 53. évében, 2016. február 12-én a szikszói kórházban elhunyt.