Közzétették a szalézi tartományi statisztikát
Posted in: Magyar KurírMint minden évben, 2016 elején is megjelennek az előző évre vonatkozó statisztikák; ez alól nem kivétel a Szent Istvánról elnevezett Magyar Szalézi Tartomány sem.
Mint minden évben, 2016 elején is megjelennek az előző évre vonatkozó statisztikák; ez alól nem kivétel a Szent Istvánról elnevezett Magyar Szalézi Tartomány sem.
2016.01.04. – Hétfőn este a Székesegyházban ünnepi szentmisében emlékezik meg Spányi Antal megyés püspök, Farkas Imre fehérvári püspök halálának 150. évfordulójáról.

Karácsonyi beszéd (Kanada, 1947)
A knock-i Szűzanya
Az apokaliptikus jelenések sorozatában ez a jelenés különleges helyet foglal el. Épp úgy, mint a nyolc évvel azelőtti franciaországi pontmain-i jelenések során, itt sem hangzott el egy szó sem. Knock falucska Mayo grófság területén található, Írország nyugati részén.
A jelenés olyan idsőzakban történt, amely alatt az ír nép nagy szegénységet és sok nyomorúságot élt meg, s amely népnek katolikus hite megtartásáért nagy megpróbáltatásokat, kellett elszenvednie.
Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.”
Jn 1,35-42
Elmélkedés
A mai evangéliumban szereplő két tanítvány, akik Keresztelő János tanúságtételének hatására követni kezdik Jézust, csupán egy egyszerű kérdést tesznek fel, amelyre látszólag csak egy közönséges választ kapnak. Kérdésük így hangzik Jézushoz: „Mester, hol laksz?” Mi mást lehetne erre válaszolni, mint amit Jézus is felajánlott számukra, hogy tudniillik jöjjenek és nézzék meg!
Ha a kérdés és a válasz mélyebb rétegeibe nézünk, megértjük, hogy a két tanítvány nem csak egy épületre kíváncsi és nem egy lakóházat akarnak látni, hanem Jézus életébe kérnek bebocsátást. Jézus pedig pontosan megérti szándékukat, megérti, hogy ezek az emberek az ő életében akarnak részesedni. Bár azon a napon csupán a lakhelyéül szolgáló házat mutatja meg nekik, de a következő években bevezeti őket abba a titokba, hogy ő milyen egységben van a mennyei Atyával, azaz hogy ő az Atyában lakik és az Atya él őbenne.
Ennek fényében már egészen másként hangzik az evangélista megjegyzése azzal kapcsolatban, hogy a tanítványok „nála maradtak.” Ők is beléptek az Atya és a Fiú életébe, szeretetközösségébe, ahová minden ember meghívást kap. A Jézusban való élet a mi számunkra is azt jelenti, hogy belépünk a Szentháromság titkába. Isten lényegét, a szeretet titkát csak akkor ismerjük meg, ha közösségben vagyunk Istennel.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, Istenem! Jól tudom, hogy te minden ember szívében elültetted a szeretetet, az én szívembe is. Taníts engem a helyes szeretetre, az önfeláldozó szeretetre, az önzetlen szeretetre. A szeretet hassa át életem és minden cselekedetem! A szeretet mindennapi gyakorlásában találjam meg életem értelmét! A szeretet törvénye érintsen meg engem isteni kegyelemként!
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy hosszú, türelemmel viselt szenvedés után 2016. január 2-án a délutáni órákban életének 83-ik, áldozópapságának 58-ik évében elhunyt Szíjártó László szalézi szerzetes pap.
„Az év első napjaiban csendesedjünk el, és vegyük számba a feladatainkat, fogalmazzuk meg álmainkat, készítsünk terveket, dolgozzuk ki azokat részletesen, és álljunk neki kitartó akaraterővel azt jó végre vinni!” Csaba testvér 2016. január 2-án közzétett levelét olvashatják.
Egy 2700 éves tanya és egy bizánci kolostor maradványaira bukkantak régészek Izraelben egy új lakónegyed építkezésén.
Január 4. hétfő: Köznap 18:00: Liturgia szentáldozással Szent István Templom Január 5. kedd: Köznap 18:00: Szent István Templom 20:30: Imaóra (zenés áhitat) Szent István Templom Január 6. szerda: Urunk megjelenése (Vízkereszt)(Parancsolt ü.) 08:00: Szent László Plébániatemplom 16:30: Prohászka Imaszövetség, a Rózsafűzértársulat és a Mária Légió tagjainak összejövetele Hittanterem 18:00: Szent István Templom Január 7. csütörtök: […]
Az új év első vasárnapján, január 3-án János evangéliumának előszava kapcsán annak veszélyére hívta fel a hívek figyelmét a Szentatya, hogy mi is könnyen becsukhatjuk ajtónkat Jézus orra előtt, ha nem vagyunk éberek.