Home

  • Pásztorjáték fogyatékkal élők előadásában
    Posted in: Magyar Kurír

    A „Szent Család” című betlehemes játékkal mutatkozott be a Baranya Megyei Fogyatékos Személyek Otthona december 14-én a pécsi Dóm-kőtárban. Az előadásra a térségből több fogyatékkal élőkkel foglalkozó intézményt is meghívtak.

  • Adventi kalendárium – 2015. december 16.
    Posted in: Magyar Kurír

    Idei adventi kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Ferenc pápa Misericordiae vultus (Az irgalmasság arca) kezdetű bulláját idézzük napról napra. Várjuk együtt az Úr érkezését!

  • 2015. december 16. – Szerda (Lk 7,19-23)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Abban az időben Keresztelő János magához hívatta két tanítványát, és ezzel a kérdéssel küldte őket az Úrhoz: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?”
    A két férfi Jézushoz érkezve így szólt: „Keresztelő János küldött minket, és kérdezteti: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?”
    Abban az órában Jézus sokakat meggyógyított különféle bajokból és betegségekből, megszabadított a gonosz lelkektől, sok vaknak pedig visszaadta szeme világát.
    Jézus tehát ezt válaszolta nekik: „Menjetek, jelentsétek Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot. Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.”
    Lk 7,19-23

    Elmélkedés

    Amíg korábban Jézus nem válaszolt az ő származására és messiási küldetésére vonatkozó kérdésekre, amelyeket a vallási vezetők tettek fel neki, addig készségesen választ ad Keresztelő János és két tanítványa számára. Válasza nem egyszerű „igen” vagy „nem,” mert Jézus nem azt akarja, hogy csupán szavai, kijelentései alapján higgyenek benne. Az Úr válasza arra irányul, hogy a kérdezők figyeljenek fel cselekedeteire és ők maguk ismerjék fel azt, hogy tettei a messiási idők eljöveteléről tanúskodnak.

    Az Úr válasza helyes irányba tereli az eljövendő Messiásról alkotott képet. Keresztelő Jánosra is hatott az a korabeli elképzelés, miszerint a „messiáskirály” földi uralkodó lesz, aki megszabadítja a választott népet az idegen elnyomástól. Ezzel szemben Jézus olyan Messiás, aki a betegek meggyógyításával és a mindenkinek szóló örömhír hirdetésével Isten irgalmát jeleníti meg. Boldogok mindazok, akik felismerik mindezekben a messiási idők jeleit és hisznek abban, hogy Jézus az Isten által küldött Megváltó.

    Ma átgondolom, hogy mitől érdemes megszabadulnom, hogy Jézust követhessem. Melyek azok a benső érzések és külső körülmények életvitelemben, amelyektől szabadulásomat Istentől kérem s tőle várom? Ma felébresztem magamban a készséget, hogy megszabaduljak mindentől, ami akadályoz Isten felé haladásomban.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Neked szenteljük magunkat, Urunk: fogadj el minket, igazság Istene, fogadd el népedet, és töröld el minden bűnét; add, hogy becsületességben és ártatlanságban éljen! Legyenek valamennyien választottak és szentek, s kapjanak helyet angyalaid sorában!

    Ókeresztény imádság

  • Az én szerzeteseim: a bencések
    Posted in: Magyar Kurír

    A megszentelt élet évében meghirdettük „Az én szerzetesem” kampányunkat. Azt kérjük olvasóinktól, osszák meg velünk, ki a kedvenc szerzetesük vagy más megszentelt életet élő ismerősük, és mit jelent ő számukra. Pelsőci Judit az életét meghatározó bencéseket mutatja be.

  • Százéves a Szent István Tudományos Akadémia
    Posted in: Magyar Kurír

    A Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében tartott centenáriumi ülés keretében ünnepelte fennállása száz évét a Szent István Tudományos Akadémia (SZITA) december 15-én. Az emlékülést Erdő Péter bíboros, a SZITA elnöke nyitotta meg.

  • Kárpát-medencei diákbetlehemesek találkozója Csíktaplocán
    Posted in: Magyar Kurír

    December 9. és 13. között rendezték meg a Csíkszeredához tartozó Csíktaplocán a VIII. Kárpát-medencei Diákbetlehemes Találkozót, amelynek keretében kecskeméti, szabadkai, beregszászi és helyi betlehemesek vitték el a családokhoz és az intézményi közösségekhez a karácsonyi örömhírt.

  • Ferenc pápa: Az egyház igazi kincsei a szegények, nem pedig a pénz
    Posted in: Magyar Kurír

    Az egyház legyen alázatos, szegény, és bízzon az Úrban – buzdított a Szentatya december 15-én a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén, amikor arról beszélt, hogy a szegénység az első a nyolc boldogság közt, és az egyház valódi gazdagságát a szegények jelentik, nem a pénz vagy a világi hatalom.