Home
-
-
2015. december 12. – Szombat (Mt 17,10-13)
Posted in: ElgondolkodtatóSzíneváltozása után tanítványai megkérdezték Jézust: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Ő így felelt: „Illés eljön ugyan, és helyreállít mindent, én azonban azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel, és kényük-kedvük szerint bántak vele. Így szenved majd az Emberfia is tőlük.” Ekkor értették meg a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.
Mt 17,10-13Elmélkedés
A mai evangélium megértéséhez érdemes felidéznünk, hogy Jézus színeváltozásakor az ószövetségi idők két nagy személyisége, Mózes és Illés jelentek meg. Illés jelenléte indította a tanítványokat arra, hogy az eseményt követően kérdést tegyenek fel az ő személyével kapcsolatban. Malakiás próféta egyik jövendölése szerint Isten elküldi majd Illés prófétát, „mielőtt eljönne az Úr nagy és félelmetes napja” (Mal 3,23). A farizeusi hagyomány szerint ez a nap a Messiás jövetelének napja lesz, tehát a Megváltó jövetelét Illés próféta megjelenése fogja megelőzni. Ezt az elképzelést Jézus tanítványai is ismerhették, erre utal Jézusnak feltett kérdésük: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Jézus válaszából kiderül, hogy a jövendölést nem úgy kell érteni, hogy Illés személyesen fog eljönni, hanem egy hozzá hasonló próféta fog majd a nyomába lépni, aki meghirdeti a Messiás jövetelét, s ez nem más, mint Keresztelő János.
Az adventi időszak várakozás és felkészülés Jézus születésének ünnepére. A várakozás egyfajta feszültséget, izgalmat ébreszt bennünk. Ugyanakkor éberséget, figyelmet kíván tőlünk, különben nem vesszük észre a hozzánk érkezőt. A várakozás türelemre tanít minket, mert nem siettethetjük az időt, sem azt, aki hozzánk érkezik.
Ma mindenkivel türelmes leszek.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására!
Szent Ágoston
-
Ortodox rabbinikus nyilatkozat a kereszténységről
Posted in: Magyar KurírHuszonöt ortodox rabbi adta ki december 3-án azt a nyilatkozatot, amelyben a keresztény-zsidó párbeszédet szorgalmazzák, elismerve a kereszténység értékeit. A hírről a Vatikáni Rádió angol nyelvű szerkesztősége is tájékoztatott.
-
Az én szerzetesem: Hegedűs Kolos OFM
Posted in: Magyar KurírA megszentelt élet évében meghirdettük „Az én szerzetesem” kampányunkat. Azt kérjük olvasóinktól, osszák meg velünk, ki a kedvenc szerzetesük – vagy más megszentelt életet élő ismerősük –, mit jelent ő számukra. Kolos testvért rendtársa, Zatykó László OFM köszönti.
-
Lelki segítőszolgálatért rendeztek jótékonysági koncertet Szegeden
Posted in: Magyar KurírAdventi koncerttel egybekötött jótékonysági estet szervezett a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség és a Lélek-Jelenlét Alapítvány 2015. december 8-án. Az est felajánlásait és a további anyagi támogatásokat egy lelki segítőszolgálat létrehozására és annak működtetésére kívánják fordítani.
-
Papszentelés Békéscsabán
Posted in: Magyar KurírDecember 5-én, szombaton 10 órakor, a békéscsabai Páduai Szent Antal-társszékesegyházban Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök áldozópappá szentelte Tracsek Oszkár diakónust.
-
Mindannyian Isten képmása vagyunk – Könyv a legkiszolgáltatottabbakról
Posted in: Magyar KurírKönyvbemutatót tartottak december 10-én a Párbeszéd házában Mustó Péter „Remény és kétség között Bogotá utcáin” című kötetének újrakiadása alkalmából.
-
Fogadalommegújítás és püspöki látogatás az adonyi nővéreknél
Posted in: Magyar KurírHagyományos házi ünnepség keretében ismét megújították Istennek tett fogadalmukat az adonyi Szeplőtelen Szűz Mária Szolgálóleányai Szerzetesrend indiai nővérei december 7-én.
-
Elhunyt Terrazas bíboros
Posted in: Magyar KurírDecember 9-én, szerdán, 79 éves korában elhunyt Julio Terrazas Sandoval bolíviai bíboros, Santa Cruz de Sierra nyugalmazott érseke.
-
Elhunyt Terrazas bíboros, az evangélium szolgálója
Posted in: Magyar KurírDecember 9-én, szerdán, 79 éves korában elhunyt Julio Terrazas Sandoval bolíviai bíboros, Santa Cruz de Sierra nyugalmazott érseke.






