Carmine Elia: Szent Borbála
Posted in: Magyar KurírCarmine Elia filmje Kr. u. 304-ben, a Diocletianus-féle utolsó, de minden korábbinál véresebb keresztényüldözés idején játszódik.
Carmine Elia filmje Kr. u. 304-ben, a Diocletianus-féle utolsó, de minden korábbinál véresebb keresztényüldözés idején játszódik.
Október 25-én, vasárnap délben az Úrangyala elimádkozásakor Ferenc pápa arról elmélkedett, hogy az egyház nem hagyja magára a nehézségekkel küzdő családokat.
2015 szeptembere óta új múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várják az esztergomi Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Főszékesegyházban az óvodásokat, kisiskolásokat, gimnazistákat és a családokat. A bazilika által kínált programokat tesszük közzé.
A Győri Egyházmegyei Levéltár két évvel ezelőtt indította el „Fogadja örökbe a múltját!” elnevezésű programját, amelynek segítségével kulturális örökségünk megmentése iránt fogékony magánszemélyek vagy közösségek segítségét kérték az intézményben őrzött, rossz állapotban lévő iratok megmentéséhez.
Dokumentumfilmet mutatnak be Márton Áron erdélyi katolikus püspök (1896-1980) boldoggá avatási peréről az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében október 28-án.
Spányi Antal megyés püspök bérmál.
Mi történik a haláltusa alatt és után?
Az 1879-es esztendő lejegyzései (2. rész)
A magyar fordítás christianae.wordpress.com forrásmegjelöléssel terjeszthető.
Mi történik a haláltusa alatt és után?
Az 1879-es esztendő lejegyzései (2. rész)
A magyar fordítás christianae.wordpress.com forrásmegjelöléssel terjeszthető.
Miután feltettem a facebook oldalamra Csaba testvér meghívóját amelyben a békéért imára, kilencedre hív minden hívő és jó szándékú embert, szinte azonnal a fenti kérdést kaptam a levél fiókomba egy baráttól. Rögtön kértem a Szentlélek segítségét és imádkoztam. Tudtam, hogy erre a kérdésre nem lehet dogmatikai választ adni, hanem fentről való bölcsességre van szükség, amely életszerűen alkalmazható az adott helyzetre.
Kérdés tehát, hogy Európa polgárháborúba sodródik-e vagy sem, lesz-e keletről kiinduló harmadik világháború vagy sem? Az ankarai robbantás bármikor megtörténhet-e Brüsszelben, Berlinben, Rómában és bárhol vagy imával ez is elkerülhető?