Home

  • 2015. szeptember 30. – Szerda (Lk 9,57-62)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”
    Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.”
    Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”
    Lk 9,57-62

    Elmélkedés

    Három meghívás-történetet olvasunk az evangéliumban a mai napon, amelyek mindegyike más szempontból világítja meg a tanítványi életet, a Krisztus-követést. Elsőként egy olyan személy lép Jézushoz, akinek sem neve, sem életkora nem ismert. Lelkesedését fejezi ki bátor kijelentése Jézus felé: „Követlek, bárhová mégy” (Lk 9,57). Jézus válasza gyorsan kiábrándítja őt. Bizonyára arra számított, hogy Jézus és tanítványai között olyan kapcsolat van, mint amilyet más zsidó tanítók és tanítványaik körében már látott, s ő Jézust választja mesterének. Az Úr viszont többet kíván tanítványaitól és többet szeretne tőle is: a tanítvány mindenben úgy éljen, úgy viselkedjen, ahogy a mestere. A tanítványság tehát nem iskolás tanulást jelent, hanem életformát, mégpedig Jézus életformájával való teljes azonosulást.

    A jelenet második szereplőjét Jézus hívja meg követésére, de ő késlekedik, csak evilági feladatai, kötelességei elvégzése után indulna. Fontos tanulság, hogy akit az Úr meghív, annak azonnal indulnia kell, hogy tanítványa lehessen.

    A harmadik személy szintén önként jelentkezik, csupán annyi időt kér, hogy családjától elbúcsúzzon. Válaszában az Úr egyértelművé teszi, hogy tanítványainak előre kell tekintenie, arra a feladatra kell összpontosítani, amire küldetést kapnak.

    Bár a három személy végső döntését nem ismerjük, ez ne akadályozzon meg minket a személyes döntés meghozatalában.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Uram, léted élet, életed szeretet, és szereteted kimeríthetetlen örömforrás. Ha ezt megérteném, minden reggel, mellyel megajándékozol, szívem örömmel telne meg, s minden este szívem az irántad való bizalom melengető simogatásával térne nyugovóra. Kérlek, teljesítsd be azt, amit bennem elkezdtél, mert a te szereteted az életnél is több és jobb.

    J. K. Lavater

  • Közös otthonunk a teremtett világ – konferencia a Parlamentben
    Posted in: Magyar Kurír

    A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottsága a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanáccsal együttműködésben „Közös otthonunk a teremtett világ” címmel, egyházi és politikai vezetők részvételével konferenciát rendezett szeptember 29-én az Országház Felsőházi termében.

  • Helyreállítják a nyáron megrongálódott budafoki kálváriát
    Posted in: Magyar Kurír

    Tavaszi felújítását követően a budafoki kálvária egy július eleji viharban olyan károkat szenvedett, hogy helyreállításához széles körű összefogásra van szükség. Az EMMI Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága 1,5 millió forinttal támogatja a munkálatokat.

  • Évnyitó konferenciát tartott a PPKE kánonjogi intézete
    Posted in: Magyar Kurír

    „A részegyházak és csoportjaik” címmel rendezte meg szeptember 29-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Kánonjogi Posztgraduális Intézete immár tizenkilencedik évnyitó konferenciáját, amely hagyományosan összekapcsolódik a Magyar Kánonjogi Társaság éves szimpóziumával.