Szent Gellért napi pedagógus konferencia
Posted in: Egyházmegyei hírekSzent Gellért püspök, vértanú személyében a katolikus iskolák égi pártfogójukat köszöntik.
Szent Gellért püspök, vértanú személyében a katolikus iskolák égi pártfogójukat köszöntik.
Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén hagyományosan imára várt mindenkit a Nagybecskereki Egyházmegye legrégebbi zarándokhelyének kis hegyi kápolnája, amelyet már az első törökök elleni háború (1738) előtt is búcsújáróhelyként tartottak számon.
Pakisztán, 2015. szeptember 8.
Egy zarándokhely, ahol együtt ünneplik a Mária ünnepet a muzulmánok a katolikusokkal
„Én adtam két kecskét, mint felajánlást Máriának, akit a Koránban is tisztelnek”, mondta Malik Rasheed Mustaq, a muszlim szponzorok egyike, akik élelmet biztosítanak a zarándokok számára.
Tette összhangban volt a muzulmán hagyománnyal, amikor niyaz-t ajánlanak (élelmiszer felajánlása különleges vallási alkalmakhoz).
Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja. Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül! Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél! Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Mt 10,28-33
Elmélkedés
„Ne féljetek!” – ismétlődik Jézus bátorítása az apostolok felé az evangéliumban. Kijelentéseivel a hitet szeretné erősíteni bennük. Ne féljenek és ne féltsék életüket még akkor sem, ha hitük miatt bántalmazás vagy üldözés éri őket. A keresztény embernek félelem nélkül kell megvallania és hirdetnie hitét. A történelem során a keresztények megtapasztalták, hogy hitük miatt üldözés éri őket. Igaz ez a múltra és a jelenre is a világ egyes részein. Az üldözések idején az volna a természetes emberi reakció, hogy az Egyház visszahúzódik, elrejtőzik, a keresztények nem mutatkoznak nyilvánosan, hogy elkerüljék a további ellenségeskedést. Ez a viselkedés azonban messze áll attól, amit az Egyház alapítója, Jézus Krisztus kíván követőitől. Ez a viselkedés ugyanis nem csupán rejtőzködést jelent, hanem a hit és a Krisztushoz tartozás megtagadását is.
Kétségtelen, hogy az üldözések idején, amikor akár a keresztény ember életét is fenyegetik, a hit megvallása bátorságot kíván. Ennek a bátorságnak, a hit félelem nélküli megvallásának és a Krisztus melletti hűségnek a példaképei a vértanúk, köztük a ma ünnepelt Szent Gellért püspök. Kitartásuk és hűségük annak bizonyítéka, hogy többet ér az örök élet, mint a földi lét. A hithez való hűség jutalmaként elnyerték az üdvösséget.
Megvallom-e hitemet minden helyzetben?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, Istenem! Szeretném olyannak látni a te világodat, amilyennek teremtetted, de szemem tele van könnyekkel. Szeretnék nagyvonalú lenni, és nem számítóvá válni. A te kegyelmed nem ismeri az emberi számításokat. Szeretnék nagylelkűen úgy adni, ahogy te, de a fösvénység és önzés ott ül szívemben, Add, Uram, hogy mindig többet értsek titkaidból, és mindig bőségesebben részesüljek lelkületedből.
E. Beck
Az Ökopolisz Alapítvány sorozata keretében Beer Miklós váci megyéspüspök és Ikotity István országgyűlési képviselő (LMP) Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy) kezdetű enciklikájáról beszélgettek szeptember 23-án Budapesten, a MagNet Közösségi Házban.
Palánki Ferenc megyéspüspöki ünnepélyes beiktatása 2015. november 14-én, szombaton délelőtt fél 11-kor lesz a debreceni Szent Anna székesegyházban – tájékoztatta szerkesztőségünket az egyházmegye sajtószolgálata.
Ortodox szerzetesek miniatűr faragványaiból nyílt kamarakiállítás az Iparművészeti Múzeumban az Ars Sacra Fesztivál keretében szeptember 22-én, melyet Nacsinák Gergely András ortodox pap, vallástörténész nyitott meg; közreműködött a Szent Demeter Kamarakórus.
Az amerikai Guy J. Consolmagno jezsuita szerzetest nevezte ki Ferenc pápa szeptember 18-án a vatikáni obszervatórium új igazgatójának.
Egy szerzetesnő és egy tisztítótűzben szenvedő lélek különleges beszélgetése. A szöveg egyházi jóváhagyással rendelkezik.
1873 novemberében a franciaországi Valognes ágostonrendi kolostorában élő Marie de la Croix nővér hosszas sóhajtozásra lett figyelmes. Rémülten kérdezte, ki az, mivel nem látott senkit. Nem jött válasz, ám a sóhajtozás folytatódott. Heteken át újra meg újra hallotta.
A szeptember 12–13-ai Mária-ünnepek alkalmával véget ért a csíksomlyói kegyszobor megalkotásának 500. évfordulójára meghirdetett Mária-év. Az alábbiakban a Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány vezetői tekintenek vissza az elmúlt év eseményeire, azok lelki hatásaira.