A keresztények számára minden ember EMBER
Posted in: Magyar KurírAz alábbiakban közreadjuk Német László nagybecskereki megyéspüspök körlevelét, melyet a menekültkérdésben fogalmazott meg.
Az alábbiakban közreadjuk Német László nagybecskereki megyéspüspök körlevelét, melyet a menekültkérdésben fogalmazott meg.
A fővárosban 1994 óta működő Szent Benedek Iskolaközpont a mai naptól, szeptember 1-jétől Szent II. János Pál Iskolaközpont néven folytatja tevékenységét – tájékoztat a Krisztus Légiója Kongregáció sajtóközleménye.
Christoph Schönborn bíboros augusztus 31-én, este hét órakor szentmisét mutatott be Bécsben, a Stephansdomban az osztrák A4-es autópályán egy teherautóban megfulladt 71 menekültért: „Gyászolunk minden áldozatot, mindannyian a testvéreink.” A Vatikáni Rádió tájékoztat a KathPress nyomán.
Augusztus utolsó napjaiban tartották a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont és a tamási Béri Balogh Ádám Gimnázium tanévnyitóját, Udvardy György megyéspüspök mindkét ünnepségen részt vett. Az egyházmegye híradásait olvashatják.
Szeptember 1-2-án tartják a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia rendes őszi ülését, amelyen részt vesz Spányi Antal püspök.
Szeptember 1-2-án tartják a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia rendes őszi ülését, amelyen részt vesz Spányi Antal püspök.
Az ABC News amerikai televíziós csatorna közzétett egy előzetest arról a pápai virtuális audienciáról, amelyet szeptember 4-én este 10 órakor tart a Szentatya – tájékoztat a Vatikáni Rádió.
2015. szeptember 1. – Befejeződött a székesegyház külső helyreállításának első üteme
Augusztus 30-án immáron a tizenharmadik tanévnyitót tartották a kárpátaljai Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban, ahol idén 81 diák kezdhette meg tanulmányait – tájékoztatta szerkesztőségünket Pősze Roland.
A nyári szünet után szeptember elsején újrakezdődtek a reggeli pápai szentmisék a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában – adja hírül a Vatikáni Rádió.