Mit tesz Isten?
Posted in: Magyar KurírÉvközi 18. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 6,24–35)
Évközi 18. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 6,24–35)
Évközi 18. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 6,24–35)
Az irgalmasság rendkívüli szentéve során január 30-tól havonta egy alkalommal, szombatonként külön pápai kihallgatást tartanak a Szent Péter téren – nyilatkozta Georg Gänswein érsek. A vatikáni Rádió híradását olvashatják.
Augusztus 1-jén megnyílt a pécsi dzsámi altemploma a látogatóközönség számára. A helyszíneket, a templom történetét korszerű technikai eszközök, virtuális rekonstrukciók és bemutatók segítségével ismertetik – tájékoztat a Pécsi Egyházmegye.
Mátraverebély-Szentkúton július 31-én tartották a Porciunkula-búcsút, amely már évek óta az állami fenntartásban lévő környékbeli szociális intézmények, az idős és a beteg zarándokcsoportok napja. Idén mintegy 1700-an vettek részt a zarándoklaton – tájékoztatott Kálmán Peregrin kegyhelyigazgató.

Ferenc pápa az Apostoli Penitenciária két dekrétumával teljes búcsút hirdet a zarándokoknak, akik ellátogatnak a loyolai és a manresai kegyhelyekre Spanyolországba a Szent Ignác út első jubileumi évében – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani – Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítójának kezdeményezése szerint – az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzá fűzött magyarázatot, amely széles körben hatással van az egyének és közösségek életére.
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.