Napi sajtószemle
Posted in: Magyar KurírA július 20-i nyomtatott és online sajtó szemléje
A július 20-i nyomtatott és online sajtó szemléje
Július 16-án a Gazdasági Tanács közzétette a Szentszék és Vatikáni Kormányzóság 2014. évi zárómérlegét – írja a Vatikáni Rádió.
Néhány írástudó és farizeus így szólt egyszer Jézushoz: „Mester, jelet szeretnénk tőled látni.” Jézus így válaszolt: „Ez a gonosz és hűtlen nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia három nap és három éjjel a föld szívében. A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás prédikálására. Ámde itt nagyobb van, mint Jónás. Dél királynője feltámad az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítéli ezt a nemzedéket, hiszen ő a föld végső határáról is eljött, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét. Itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon.”
Mt 12,38-42
Elmélkedés
A vallási vezetők „jelet” akarnak látni Jézustól. Bibliai értelemben a „jel” olyan esemény, amely Isten működését jelzi. Olyan cselekedetet várnak tehát tőle, amely azt igazolja, bizonyítja, hogy Jézus valóban Isten. Kérésük azért meglepő, mert ők is hallottak Jézus csodáiról és gyógyításairól, de ez mégsem elég számukra. Látják, hogy a nép nagy számban viszi hozzá a betegeket, akik sorra meggyógyulnak, de az írástudók és farizeusok ennél is többet akarnak.
Az Úr viszont nem teljesíti kérésüket, hanem Jónás próféta esetét idézi az ószövetségi időkből. Két szempontból is Jézus előképének tekinthetjük Jónást. Egyrészt azért, mert Isten küldötteként megtérést hirdetett Ninive lakóinak, akik szavára valóban megtértek, felhagytak bűnös életükkel annak reményében, hogy Isten megkönyörül rajtuk. Jézus a mennyei Atya Fiaként és küldötteként szintén megtérést hirdet, de nem hallgatnak rá, legalábbis a vallási vezetőkre igaz ez. Másrészt a cethal gyomrában három napig tartózkodó és onnan élve előkerülő Jónás próféta előképe a halálból harmadnapra feltámadó Jézusnak. E példával Jézus előre jelzi, hogy bár feltámadása egyértelmű jele lesz annak, hogy ő valóban Isten, mégsem fognak sokan hinni e jel láttán sem.
Isten jelenlétének jelei körülvesznek. Észreveszem-e őket?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk Jézus Krisztus! Imánk sokszor olyan színtelen, mert téged templomainkba zártunk, és a világot tőled távol tartottuk. Engedd, hogy ezután az újság olvasásakor, a napi hírek zűrzavarában, a világkonferenciák, a háborúk és katasztrófák zuhatagában is mindent a te kereszted tövében gondoljunk át, mert egyedül ez ad értelmet és választ mindenre.
P. Leppich
Július 16-án, Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén Triduum vette kezdetét a budapesti kármelita templomban, amelyet Szűz Mária, a Kármel patrónája tiszteletére tartottak. Július 19-én, vasárnap a Kármelhegyi Boldogasszony-templom búcsú napján az esti szentmisét Mohos Gábor celebrálta.
Palánki Ferenc egri segédpüspök július 18-án szentmise keretében helyezte el Szent Hedvig ereklyéjét a Diósgyőri vár kápolnájában. Az ereklye Krakkóból érkezett és a mai naptól a magyar királylány és lengyel királynő tiszteletére fölszentelt kápolnában várja a zarándokokat – tájékoztat a Minap.hu.
Ferenc pápa július 16-án kihallgatáson fogadta Angelo Amato bíborost, a Szentté avatási Kongregáció prefektusát, és elrendelte a következő dekrétumok közzétételét, amelyek tanúsítják, hogy az illető személyek hősies fokon gyakorolták az erényeket – írja a Vatikáni Rádió.
A július 8-i, Gelencén tartott háromszéki papi találkozó apropójából a Székely Hírmondó rövid interjút készített Tamás József gyulafehérvári segédpüspökkel, aki az ünnepi szentmisét celebrálta. Az interjút a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség nyomán közöljük.
Immár hatodik alkalommal kerül sor lélekformáló zarándoklatra Szeged és Máriapócs között, 300 kilométeres távon, augusztus 5. és 15. között – tájékoztat a Hajdúdorogi Metropólia.
Gabriele Kuby német szociológus, író, három gyermek édesanyja. Könyvében az egyház tanítását következetesen vállalva, közvetlenül megszólítva a fiatalokat beszél arról, milyen helyet foglal el a szexualitás és a szeretet a mai világban.
Július 19-án délben az úrangyala előtt Ferenc pápa a jó pásztorról elmélkedett, aki a „szív szemével” néz az emberekre, utána pedig megemlékezett latin-amerikai útjáról is.