Ez nem (csak) játék!
Posted in: Magyar KurírAz alábbiakban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat épített és mozgó játszótereinek hétköznapjait mutatják be a Budapesti Máltai Fiatalok.
Az alábbiakban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat épített és mozgó játszótereinek hétköznapjait mutatják be a Budapesti Máltai Fiatalok.
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
A Boldogasszony Iskolanővérek erdélyi missziójának Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkara első helyezés ért el Bécsben a július 3. és 8. között megrendezett IX. Summa Cum Laude Nemzetközi Ifjúsági zenei Fesztiválon – tájékoztatta szerkesztőségünket Lobmayer M. Judit SSND.
A július 17-i nyomtatott és online sajtó szemléje
Mindössze két épületet kap vissza a prágai Hradzsinban, a cseh királyok és államfők történelmi székhelyén a cseh katolikus egyház – számol be az MTI.
„Juhaim hallgatnak szavamra, ismerem őket, és ők követnek engem.” Jn 10,27
Talán előtted is mondott már valaki ilyeneket, hogy „És akkor az Úr azt mondta nekem…” vagy „Éreztem, hogy az Úr ezt és ezt súgja a szívembe”. Eltöprengtél, vajon te meghallod-e Isten hangját?
Húsvét táján az egyik szombaton Jézus vetések között járt tanítványaival együtt. Tanítványai megéheztek, tépdesni kezdték a kalászokat, és eszegették. Ennek láttára a farizeusok megjegyezték: „Nézd, tanítványaid olyant tesznek, amit szombaton tilos cselekedni!” Jézus erre megkérdezte: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor társaival együtt megéhezett? Hogyan ment be Isten házába, és hogyan ette meg a kitett kenyereket, amelyeket sem neki, sem a kíséretének nem lett volna szabad megennie, csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-e a törvényben, hogy a papok szombatonként a templomban megszegik a szombati nyugalmat, anélkül hogy vétkeznének? Mondom nektek: a templomnál is nagyobb van itt. Ha pedig értenétek, mit jelent a mondás: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!”, akkor sohasem ítéltétek volna el az ártatlanokat. Mert az Emberfia ura a szombatnak is.”
Mt 12,1-8
Elmélkedés
A mai evangéliumi történet szerint Jézus úton van tanítványaival. Egy feltehetően búzamező mellett elhaladván a tanítványok néhány kalászt letépnek és megeszik a gyenge magokat. Tevékenységüket látva a farizeusok helytelenítik azt és rögtön szóvá teszik Jézusnak. Mai szemmel nézve érthetetlennek tűnik, hogy egy ilyen jelentéktelen dolog miatt miért tartják fontosnak egy vita kezdeményezését. A megértéshez tudnunk kell, hogy nem azzal volt gondjuk, hogy a tanítványok megkárosították a tulajdonost. A korabeli zsidó törvények ugyanis megengedték, hogy néhány kalászt bárki letépjen a másik mezőjéről, csupán azt tiltották, hogy sarlóval ne arassa le senki a másikét, mert az már nagyobb mennyiségnek számított. A törvény előírta, hogy szombaton nem volt szabad munkát végezni, s a tiltott munkák közé számított a szántás, a vetés és az aratás. Jelen esetben a tanítványok kalásztépését a farizeusok aratásnak minősítették, amiben van egy kis túlzás a részükről.
Jézus válasza három dolgot tartalmaz. Először azt, hogy bizonyos szükséghelyzetek felülírhatják a szombati nyugalomra vonatkozó előírásokat. Másodszor: ő Isten Fiaként felette áll a törvényeknek, s ő a törvények helyes értelmezője. A harmadik lényeges mondanivaló pedig az, hogy a törvények szellemének megtartása fontosabb a szószerinti tartalomnál.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, ajándékozz meg az egyházad iránti őszinte engedelmesség szellemével! Örömmel vállalom. hogy az egyház vezessen engem. Te akarod, Uram, hogy engedelmeskedjem egyházadnak. mert aki az egyházat hallgatja, téged hallgat. Nem lehetek tanítványod, ha nem engedelmeskedem. Add, hogy megértsem, mennyire az engedelmességtől függ minden közösség áldásos munkája.
F. Lelotte
Mária tiszteletére alakították ki azt a tizenöt „udvart” magába foglaló három hektáros kertet, amely a dévai Szent Ferenc Alapítvány fenntartásában működő csíksomlyói Szent István Kollégium mögött fekszik. D. Balázs Ildikó írása a Székelyhon.ro híroldalon jelent meg.

Az interneten napok óta kering ez a sokkoló videó. Azt hiszem, az ISIS rémtetteit leszámítva mostanában kevés elborzasztóbb dolgot láttam ennél. Nem tudom máshogy mondani: a felvételen a jogokért harcoló, álszent, liberális nyugatot látjuk pőrére vetkőztetve. Saját világunkat. Még mindig a videó hatása alatt írom ezt a bejegyzést, émelyegve, mint a Mátrix vagy a Saul fia megnézése közben.
„Földbe vetett bizalom avagy a Váci Egyházmegye jó gyakorlatai, tudásátadás, hálózatosodás” címmel nyert vidékfejlesztést célzó támogatást a Váci Egyházmegye. E témában rendeztek konferenciát július 16-án Mezőtúron. Beer Miklós püspök a szemléletváltás szükségességét hangsúlyozta.