„Aztán visszament tanítványaihoz, de alva találta őket”(Mt 26, 40).
Ilyenek vagyunk mi, papok, emberek: egy kőhajításnyira tőlünk játszódik le isteni haláltusád: minden idők legnagyobb harca a gonosszal szemben – és reánk nagyobb hatással van a lelkünket megfekvő szörnyű álmosság. Nem a bűn, nem a részvétlenség, a nemtörődömség álma ez?
Az előadás azt mutatja be, hogy mit jelent a Húsvét a keresztény ember számára. A Húsvét a keresztények hitében a Feltámadás ünnepe, egyben a legfontosabb ünnep, hiszen a Feltámadás valóságának hite a kereszténység ember- és világképének sarkköve. E hit alapjául az üres sírról és a feltámadott Krisztus megjelenéseiről szóló apostoli tanúságtételek szolgálnak. A Feltámadás hite az egyházi liturgiában és a keresztény szimbolikában is központi szerepet tölt be.
Nagycsütörtök estével megkezdődik a nagyböjti időszak végét jelentő szent három nap a Katolikus Egyházban. Délelőtt az egyházmegye székesegyházában jönnek össze a papság és a hívek, hogy a püspökkel közösen ünnepeljenek. Ezen a szentmisén a főpásztorok megszentelik a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a bérmálás szentségének kiszolgáltatásakor használt krizmát. Krisztus az utolsó vacsorán alapította meg az Oltáriszentséget valamint az egyházi rendet, ezért az olajszentelési mise keretében a papok közösen újítják meg a szentelésükkor tett ígéreteket.
Nagycsütörtök (idén április 2.) estével megkezdődik a nagyböjti időszak végét jelentő szent háromnap a katolikus egyházban. Az Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Sajtószolgálatának összeállítása.
Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted”. De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha.” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám”. Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”
Jn 13,1-15
Elmélkedés
Két valóságos cselekedet
Az óraközi szünetben gyerekek „fociznak” a folyosón, amikor hittanórára érkezik hozzájuk az atya. A házirend szerint épületen belül labdával nem szabad focizni, ezért labda helyett rugdosnak mindent, ami lábuk elé kerül: üres műanyagpalackot, egy szekrényből kiesett sapkát, csokoládé gyűrött csomagolópapírját. Nagy a zsivaj, a húsvéti szünet előtti utolsó napon igencsak nyugtalanok a gyerekek. Valaki kezéből váratlanul és véletlenül egy darab kenyér kerül a földre. Azonnal két láb lendül felé, de a pap gyorsabb náluk, lehajol, hogy felvegye a kenyeret, közben az egyik láb a kezét találja el. Rögtön elnémul mindenki, itt most vége a jónak hitt szórakozásnak. „Nem fájt, pap bácsi?” – kérdezi valaki. „Csak véletlen volt. A kenyérnek jobban fájt volna” – válaszolja.
Ma, nagycsütörtök estéjén Jézus utolsó vacsorájára emlékezünk, arra az étkezésre, amelyen az Úr a kenyérben saját testét, a borban saját vérét adta apostolainak. Megparancsolta nekik, hogy az ő halálának és feltámadásának emlékezetére tartsák meg a jövőben e közösségi étkezést. Az utolsó vacsora másik jelentős mozzanata a lábmosás, Jézus megmossa apostolai lábát, s e cselekedetével megmutatja, hogy nem uralkodni jött a világra, hanem szolgálni. A lábmosást követően így magyarázza cselekedetét: „Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg” (Jn 13,14-15). Mindkét krisztusi cselekedethez tehát ugyanaz a parancs kapcsolódik. Amit az Úr tett az utolsó vacsorán, azt kell tennie az ő tanítványainak is.
Ezen az utolsó vacsorán az apostolok elfogadóak. Elfogadják az Úr által megáldott kenyeret s benne az ő testét, és elfogadják Mesterük szolgálatát. A küldetést, hogy megismételjék Jézus cselekedetét, azok kapják, akik részesültek a kenyérből és akiknek megmosta a lábát, azaz akik mindkét cselekedetben személyesen átélték, megtapasztalták, megérezték Jézus szeretetét. Péternek fájt, hogy Mesterét ilyen helyzetben látja. Méltatlannak tartja magát a helyzetet és önmagát is méltatlannak tartja arra, hogy Jézus az ő lábát megmossa.
Ezen az estén, amikor elkezdődik Krisztus szenvedése, két cselekedetére figyelünk. Nem jelképes, hanem valóságos cselekedetek ezek. Jézus most nem példabeszédet mond az önátadásról és az alázatról, hanem ő maga cselekszik. Cselekszik és példát ad, nem csak az apostoloknak, hanem nekünk is. Vajon mi elfogadjuk-e az ő ajándékát? Elfogadjuk-e a megszentelt kenyérben az ő testét? Elfogadjuk-e szolgálatát? S ha elfogadtuk, akkor teljesítjük-e kérését? Mi, akik a szentmisében az áldozáskor magunkhoz vesszük az ő testét, törekszünk-e arra, hogy az embereknek őt adjuk? Utánozzuk-e őt a szolgálatban, a másokért végzett alázatos szolgálatban?
Az utolsó vacsora mai emléknapja emlékeztessen minket arra, hogy a szolgálatban, a szenvedésben, a halálban és a feltámadásban válunk eggyé Krisztussal. A szolgálatban, a szenvedésben, a halálban és a feltámadásban találkozunk Istennel. Nincs könnyebb út, nincs más lehetőség. Mert minden más úton haladva valójában eltávolodunk Istentől és az ő szeretetétől. Induljunk Krisztussal ezen az estén, hogy a szolgálat, a szenvedés útján járva meghaljunk ővele és reménnyel várhassuk feltámadásunkat.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Minden alkalommal, amikor a szentmisében felidézzük az utolsó vacsora eseményét és minden alkalommal, valahányszor a te keresztedre emeljük tekintetünket, a te szüntelenül megújuló és megnyilvánuló isteni szeretetedre gondolunk. Ez segítsen minket a szeretetben való állandó megújulásban! A te szereteted jele az a kenyér, amelyben önmagadat adod nekünk. A te jelenléted teszi különlegessé e kenyerünket, amely szándékod és rendelésed szerint mindennapi lelki táplálékunk. Segíts minket, hogy szeretetedet továbbsugározzuk környezetünkre és a te minden ember felé megnyilvánuló szereteted igaz tanúi legyünk.
A muzulmán Szalem Hajdarovac és fia műhelye kapta azt a megtisztelő megbízatást, hogy széket készítsen Ferenc pápa boszniai látogatására – írja a Huffington Post nyomán a Vatikáni Rádió angol nyelvű szerkesztősége.
Miközben a világ vezetői egyre inkább tudatára ébrednek az évek óta fokozódó keresztényüldözésnek, a vértől áztatott Közel-Kelet maradék keresztény közösségei hűséggel megemlékeztek Jézus jeruzsálemi bevonulásának ünnepéről. A Vatikáni Rádió híradása.
Nagycsütörtökön éjszakai zarándoklaton, nagypénteken fáklyás keresztúton vehetnek részt azok, akik a szokásos templomi szertartások mellett testet-lelket megmozgató nagyheti készületbe szeretnének bekapcsolódni. A máriaremetei bazilika és a Szent Egyed közösség programját ajánljuk.
Az április 1-jén tartott általános kihallgatás során Ferenc pápa a szent három napról elmélkedett, főként ahhoz adott szempontokat, hogyan tudjuk az életünket is belevinni a liturgián ünnepelt eseményekbe.
Néhány nappal ezelőtt brutálisan megvertek az utcán egy hajléktalant a dél-olaszországi Nolában, a férfi súlyos sérüléseket szenvedett. A helyi püspök megrendült az eseten, és gondjaiba vette – tájékoztat az Avvenire olasz katolikus napilap internetes portálja.
