Ferenc pápa Twitter-üzenete a koreai vértanúkról
Posted in: Magyar Kurír„A vértanúk megtanítanak bennünket arra, hogy a gazdagságnak, a tekintélynek és a büszkeségnek kis jelentősége van: Krisztus az egyetlen igazi kincs.”
„A vértanúk megtanítanak bennünket arra, hogy a gazdagságnak, a tekintélynek és a büszkeségnek kis jelentősége van: Krisztus az egyetlen igazi kincs.”
A szerzetesekkel tartott szombat délutáni találkozót követően a Szentatya a pápamobilon a kkottongnae-i lelkiségi központba hajtatott, hogy találkozzon a világi apostolkodás vezetőivel – adja hírül a Vatikáni Rádió.
„Az Istennek szentelt élet értékes ajándék az egyház és a világ számára” – hangsúlyozta a pápa azon a találkozón, amelyre a koreai szerzetesi közösségekkel került sor a kkottongnae-i „Szeretet Iskolája” auditóriumában.
A Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely főbúcsújának programjai kísérleti jelleggel ma délután öt órától nyomon követhetők a szentkut.diapro.hu oldalon – tájékoztat a Ferences Sajtóközpont.
A Vatikáni Rádió helyszíni tudósítója jelenti: augusztus 16-án, szombaton reggel, a boldoggá avatási szentmise napján minden a szokásos módon zajlott: az órák óta várakozó hatalmas tömeg nagy izgalommal és lelkesedéssel köszöntötte a pápát.
„Ki választhat el minket Krisztus szeretetétől?” (Rm 8,35) – kezdte szentbeszédét a boldoggá avatási szertartáson Ferenc pápa. A Vatikáni Rádió hírét közöljük.
Augusztus 16-a, szombat, Ferenc pápa koreai látogatásának harmadik napja a koreai vértanúk és a koreai kereszténység történelmének jegyében zajlik. A Vatikáni Rádió híradása.
A poszt a hotus carmeli blogon található.
Az augusztus 16-ai lapok szemléje