Home

  • 2014. augusztus 8. – Péntek (Mt 16,24-28)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen! Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énérettem elveszíti életét, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért? Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint. Bizony, mondom nektek: Az itt állók közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön országában.
    Mt 16,24-28

    Elmélkedés

    Az evangéliumokat olvasva a legkönnyebben talán a tanítványokban vagy az apostolokban ismerhetünk magunkra. Szimpatikusak számunkra azok a betegek is, akiket Jézus csodálatos módon gyógyított meg, de az ő élethelyzetükbe bizonyára ritkábban kerülünk. Jézus ellenfeleinek helyébe pedig nem szívesen képzeljük magunkat. A tanítványok viszont egészen közel állnak Jézushoz, tőle tanulnak és az ő életformáját sajátítják el. Személyes jellemvonásaikból viszonylag keveset árulnak el az evangéliumok, viszont annál többet tudunk meg Jézussal való kapcsolatukról. Gyengeségeikben, kételkedésükben, kicsinyhitűségükben a saját gyarlóságainkat ismerhetjük fel. Jézusért való lelkesedésük arra ösztönöz minket, hogy mi is az Úr tanítványai, követői legyünk. Nekünk is szól Jézus hívása, hogy önmagunkat megtagadva és életünk keresztjét felvéve kövessük őt.

    Mindenkinek, aki követni akarja Jézust, ugyanazt a sorsot kell vállalnia, amelyet neki is el kellett szenvednie. Nem tudunk elmenekülni a szenvedések elől, s nincs is erre szükség, mert mindez beletartozik Isten szándékaiba. A kereszt felvétele és hordozása az Isten akaratának való engedelmesség jele. Aki szinte kényszeredetten keresi élete boldogságát, nem fogja azt megtalálni. Mindig Istenre kell figyelnem, s azt kell megtudnom és elfogadnom, hogy ő hogyan szeretne boldogítani. Így valóban küzdelmes, de biztosan boldog lesz az életem.

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.

  • Szentszéki nyilatkozat Ferenc pápa nevében az iraki keresztények helyzetéről
    Posted in: Magyar Kurír

    A Szentatya nagy aggodalommal követi a drámai híreket, amelyek Irak északi részéről érkeznek, és amelyek a védtelen lakosságot érintik. Különösen is a keresztény közösségeket sújtja a helyzet: menekülni kényszerülnek saját falvaikból az erőszak miatt, amely ezekben a napokban tombol a régióban – olvasható Federico Lombardi nyilatkozatában, amelyet Ferenc pápa nevében tett közzé. A Vatikáni Rádió tudósítását közöljük.

  • Sako iraki káld pátriárka: humanitárius katasztrófa sújtja a lakosságot
    Posted in: Magyar Kurír

    Miközben iraki keresztények ezrei kényszerülnek menekülésre, augusztus 6-ról 7-re virradó éjszaka az iraki, szíriai és törökországi kurd harcosok szövetsége értesítette Kirkuk és Szulajmanijah püspökét, hogy a továbbiakban már nem képes a polgári lakosság, a különféle vallási és etnikai kisebbségek, a keresztények ezreinek védelmére – írja a Vatikáni Rádió.

  • Böjte Csaba csillagösvénye Veszprémben
    Posted in: Magyar Kurír

    Jótékonysági koncertkörutat adva a hatszáz tagú marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar ötven tagjával járta a Balaton körüli településeket Böjte Csaba ferences atya– írja a Veszprémi Főegyházmegye honlapja.