Papszentelések augusztusban és szeptemberben
Posted in: Magyar KurírA hagyományoknak megfelelően a görögkatolikusok Miskolcon, a bencések Pannonhalmán augusztusban és szeptemberben tartják a papszentelést.
A hagyományoknak megfelelően a görögkatolikusok Miskolcon, a bencések Pannonhalmán augusztusban és szeptemberben tartják a papszentelést.
Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: „Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, készítek itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította el őket, és a felhőből egy hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket, és ezt mondta: „Keljetek fel és ne féljetek!” Amikor szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet Jézus a lelkükre kötötte: „Senkinek se szóljatok a látomásról, míg az Emberfia a holtak közül fel nem támad!”
Mt 17,1-9
Elmélkedés
Egyházunk Urunk színeváltozását ünnepli a mai napon. A színeváltozás eseményére már a VIII. század óta jelentős ünneppel emlékeztek a keleti keresztények, de a nyugati Egyházban csak 1457-ben iktatta be az éves szertartásrendbe III. Callixtus pápa.
A színeváltozás jelentős esemény Jézus életében, hiszen ekkor az ő istensége, isteni dicsősége tárul fel. Jézus azért mutatta meg isteni dicsőségét Péternek, Jakabnak és Jánosnak a Tábor-hegyen, hogy kereszthalálát látva ne veszítsék el reményüket. Ők erre az eseményre gondolva megérthették, hogy a szenvedés útjának végső állomása nem a halál, hanem az Isten által ajándékozott új élet.
Életünk egyes pillanataiban ugyanúgy átérezhetjük Isten közelségét, miként azt megtapasztalta a három apostol. Azokban a napokban, amikor a kereszthordozás nehézségeit érezzük, szívünkben ott él a feltámadás és az isteni dicsőség megtapasztalásának reménye.
Máté evangélista megjegyzi, hogy Jézus dicsőségének látványa rémülettel tölti el a három apostolt. Isten jelenlétének megtapasztalásakor ez a félelem szokott lenni az első emberi reakciónk. Kicsinységünk tudatában megrettenünk Isten végtelen hatalma előtt, s bűneink miatt félelem tölt el minket a szent Isten közelségében. E félelmeinket Jézus érintése oszlatja el. Megérintette egykor az apostolokat, s megérint minket is, majd szavakkal bátorít, hogy ne féljünk. Jézus szeretetteljes közeledése ébresszen bizalmat bennem!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, add, hogy elvethessem a szívekbe a te igéid csíráit. Mindannyiunkat örök életre hívsz. Rajtam múlik, hogy hány szívben fogan meg szavad életem példája által. Küldj munkásként földjeidre. Add meg a kellő bátorságot, mert ha csak egy is a legkisebbek közül meghallja szavad, ha csak egy szívben jó talajra talál a mag általam, az az örök élet forrása lehet! Tégy engem is jó talajjá, hogy állandó kapcsolatban lehessek veled, hogy gyökeret verjen bennem szent jelenléted.
A kínai Vincent Csu Vejfang, Vencsou püspöke Csöcsiang tartomány vezetőit teszi felelőssé azért, mert a térségben templomokat romboltak le, protestáns és katolikus templomok keresztjeit zúzták szét – adja hírül a Vatikáni Rádió.
Augusztus 1. és 3. között tartották a második román nyelvű főegyházmegyei katolikus ifjúsági találkozót Petrozsényben, „A hívek sokaságának egy volt a szíve-lelke” (ApCsel 4,32) mottóval – olvasható a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség honlapján.
Ötvenezer német anyanyelvű ministránssal találkozik Ferenc pápa augusztus 5-én este 6 órakor a Szent Péter téren. A fiatalok zarándoklaton vesznek részt Rómában. A kezdeményezést hétfőn mutatták be a Vatikáni Rádió Marconi-termében a sajtónak.
Virágeső utal a hóra, amely kijelölte a Nyugat legősibb Mária-szentélyének helyét. Augusztus 5-én délelőtt Santos Abril y Castelló bíboros, a bazilika főpapja mutatott be szentmisét a templom felszentelése emlékére. Délután vesperással ünnepelték a neves évfordulót – tájékoztatott a Vatikáni Rádió.
A Görögkatolikus Cigány Szakkollégium felvételt hirdet a 2014/2015-ös tanévre miskolci felsőoktatási intézményben nappali tagozaton tanuló hallgatók számára.
Közel ötven gyerek vett részt a kilencedik Mustármag táborban Tuzséron – helybeliek, dámóciak, zemplénagárdiak, de még Erdélyből is érkeztek résztvevők. A Hajdúdorogi Egyházmegye beszámolóját olvashatják..
A 90 éves főpásztor, Edward Bede Clancy bíboros augusztus 3-án, vasárnap hunyt el. A Vatikáni Rádió híradását olvashatják.
„Ha kincsként halmozod fel az anyagi javakat, elrabolják lelkedet” – figyelmeztet mai üzenetében Ferenc pápa. Forrás: Vatikáni Rádió.