Home

  • Istenem, kősziklám
    Posted in: Elgondolkodtató

     alt„Eljutott egy helyre és ott maradt éjszakára, mert a nap már leszállt. Fogott egy követ azon a helyen, feje alá tette támasznak és lefeküdt azon a helyen aludni.” Ter 28,11

    Hitetlenkedve hallgattam, ahogy az orvosom ismertette az ultrahang eredményét. „Egy nagy cisztája van csápokkal, mely felemésztette a bal petefészket.” Majd folytatta: „Sürgősen ki kell tűznünk a műtét időpontját. Szakvéleményem szerint 70% esély van rá, hogy petefészekrákja van.”

  • Istenem, kősziklám
    Posted in: Elgondolkodtató

     alt„Eljutott egy helyre és ott maradt éjszakára, mert a nap már leszállt. Fogott egy követ azon a helyen, feje alá tette támasznak és lefeküdt azon a helyen aludni.” Ter 28,11

    Hitetlenkedve hallgattam, ahogy az orvosom ismertette az ultrahang eredményét. „Egy nagy cisztája van csápokkal, mely felemésztette a bal petefészket.” Majd folytatta: „Sürgősen ki kell tűznünk a műtét időpontját. Szakvéleményem szerint 70% esély van rá, hogy petefészekrákja van.”

  • 2014. július 28. – Hétfő (Mt 13,31-35)
    Posted in: Elgondolkodtató

    Jézus egy alkalommal ezt a példabeszédet mondta a népnek: A mennyek országa hasonló a mustármaghoz, amelyet a földműves elültet földjébe. Ez a mag kisebb ugyan mindenféle magnál, de amikor felnő, nagyobb, mint a kerti vetemények. Valóságos fa lesz belőle, úgyhogy az ég madarai eljönnek, és ágai között laknak.
    Jézus azután egy másik példabeszédet is mondott nekik: A mennyek országa hasonló a kovászhoz. A gazdaasszony elvegyíti három véka lisztbe, és a kovász átjárja az egész tésztát. Mindezt példabeszédekben mondta Jézus a népnek. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Beteljesedett, amit így jövendölt meg a próféta: „Megnyitom ajkamat, és példabeszédekben hirdetem azt, ami titok volt a világ kezdete óta.”
    Mt 13,31-35

    Elmélkedés

    A múlt heti evangéliumok kapcsán említettük, hogy Jézus példázatai megszólítják a hallgatókat, cselekvésre ösztönöznek és bevonnak a történésekbe. A mai evangéliumban Jézus további két példázatot mond a mennyek országáról. Az elsőben kicsiny mustármaghoz hasonlítja Isten országát, amely idővel hatalmasra nő, a másodikban pedig a kovászhoz, az élesztőhöz, amely megkeleszti a tésztát.

    E hasonlatok esetében sokkal többről van szó, mint beszédről és szavakról. Amikor ugyanis Jézus szóbeli tanítást ad a mennyek országáról, ez az ország mindjárt meg is valósul, amennyiben a hallgatóságban megindul az a változás, hogy növekvő maggá, illetve élesztő kovásszá váljon. A szavak elhangzásával és befogadásával elkezdődik az Isten országa, azaz mindjárt növekedésnek indul a kicsiny mustármag és kelésnek indul a tészta.

    A mustármag növekedése nagyon látványos és szinte hihetetlennek tűnik. Ha manapság körülnézünk a hit terjedése és a vallásosság növekedése terén, akkor talán nem látjuk ezt a váratlan növekedést. De elsősorban nem is mennyiségi növekedésről van szó, hanem lelki fejlődésről.

    A példázat arra ösztönöz, hogy befogadjuk a Jézustól hallottakat, s ezáltal bennünk is növekedésnek induljon a mennyek országa. Engedem-e, hogy Isten akarata lelki növekedést és a hit erősödését indítsa el bennem?

    (c) Horváth István Sándor

    Imádság

    Mária, reménység anyja, légy velünk! Taníts minket, hogy az élő Istent hirdessük; segíts tanúskodnunk Jézusról, az egyetlen Üdvözítőről; tégy minket szolgálatkésszé a felebarát iránt, befogadóvá a rászorulók iránt, tégy az igazságosság megvalósítójává és egy igazságosabb világ szenvedélyes építőivé; járj közben értünk, hogy úgy munkálkodjunk a történelemben, hogy bizonyosak legyünk az Atya tervének teljesedésében. Az új világnak Hajnala, mutasd meg, hogy a reménység anyja vagy, és virrassz felettünk! Virrassz az európai egyház fölött: legyen az evangélium jó közvetítője; legyen az igazi közösség helye; teljesítse küldetését, mely arra szól, hogy hirdesse, ünnepelje és szolgálja a remény evangéliumát, Béke Királynője, oltalmazd az emberiséget a harmadik évezredben! Virrassz az összes keresztény fölött: járják hűségesen az egység útját a kontinens egyetértésének kovászaként; virrassz a fiatalok fölött, akik a jövendő reményei, hogy nagylelkűen kövessék Jézus hívását. Virrassz a nemzetek vezetői fölött: a közös ház építését tekintsék feladatuknak, melyben megbecsülik minden egyes ember méltóságát és jogait. Mária, ajándékozd nekünk Jézust! Segíts, hogy őt kövessük és őt szeressük! ő az Egyház, Európa és az emberiség reménye, ő velünk és közöttünk él Egyházában. Veled együtt mondjuk: „Jöjj el, Úr Jézus!” (Jel 22,20) A dicsőség reménye, melyet ő árasztott a szívünkbe, teremje meg az igazságosság és a béke gyümölcseit!

    Szent II. János Pál pápa

  • Ferenc pápa Casertában: Ahol Jézus jelen van, ott van remény
    Posted in: Magyar Kurír

    Ahol jelen van Jézus, ott a testvérek szeretik egymást, elkötelezik magukat életük, egészségük védelmében, tiszteletben tartva a környezetet és a természetet – fogalmazott a Szentatya július 26-án, a Casertában bemutatott szentmisén. A Vatikáni Rádió tudósítását közöljük.