Palóc búcsú Szent Anna tiszteletére
Posted in: Magyar KurírSzűz Mária édesanyja, Szent Anna tiszteletére rendeznek búcsút július 27-én, vasárnap Balassagyarmaton. A népművészeti fesztivállal kiegészülő vallási rendezvényt évek óta megrendezik a Nógrád megyei településen. Az eseményről Majdán Béla tájékoztatta az MTI-t.
Úgy viszonyulj a gonosz emberhez, ahogyan egy szerető anya, akit gyötör a beteg gyermeke iránt érzett szánalom, és nem kisebb szolgálatkészséggel és gyengédséggel dédelgeti őt, mint az egészségeset és erőset.
Az optimista rózsaszínűnek látja a jövőt, a pesszimista pedig mindent egyformán sötétnek. A próféták azonban sem nem optimisták, sem nem pesszimisták: meglátják a bálványozó ember tragédiáját, amely elkerülhetetlenül bekövetkezik, ha továbbra is kitart tévútján, de látják az összeomlás utáni új világot is, amelyet Isten irgalma kínál fel az elesett embernek.





