Battaplébánia

Abban az időben így szólt Jézus: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.”
Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”
Jn 10,1-10

Elmélkedés

Titok és csoda

A fiú csak nyolc éves volt. Későn vették észre nála a vakbélgyulladást. Az utolsó pillanatban került a kórházba. Az orvosok nem sok jóval tudták bíztatni aggódó édesanyját, aki kétségbeesetten könyörgött nekik, hogy mentsék meg egyetlen fia életét. A fiú mindent megkapott, ami egy korán megözvegyült asszony kevéske fizetéséből tellett. Édesanyja most tehetetlennek érezte magát, de nem esett abba a hibába, hogy Istent okolja nehéz sorsáért, gyermeke váratlan betegségéért. Ezekben a hetekben munkahelye, a kórház és a templom között ingázott. Otthon alig volt, csak a jó Isten tudhatta, hogy mikor aludt, pihent-e egyáltalán. A templomban egy alkalommal a plébános, aki jól ismerte nagy gondját, fia súlyos baját, kissé erőteljesen szólt rá: „Maga csak ne sírjon! Elég, ha imádkozik a fiáért.” Akkor rosszul estek neki e szavak, mert úgy gondolta, hogy az atya nem érzi át baját. Karácsony előtt elmondta az atyának, hogy az ünnepre, legalább néhány napra, haza akarja vinni fiát. Az atya határozottan mondta neki, hogy ne vigye sehová, majd ő intézi a sorsát. Így történt, hogy a plébános az akkor már lábadozó kisfiút karácsonykor kihozta a kórházból és elvitte az éjféli misére. Ott voltak az orvosok és a nővérek is, mindenki, aki éppen nem volt ügyeletben. Az atya ezekkel a szavakkal adta át a fiút édesanyjának: „Ezzel a fiúval még terve van a jó Istennek.” S mivel az asszony könnyekre fakadt, hozzátette: „Maga csak ne sírjon! Elég, ha imádkozik a fiáért.” Ha csak ennyi lenne a történet, valószínűleg karácsonykor mondtam volna el. Egyetlen oka van annak, hogy ma, a Papi és szerzetesi hivatások világnapján idézem fel ezt az igaz esetet: 18 év múlva a plébános harmadszor is megismételte jól ismert szavait. Ez a fiú újmiséjén történt. Ekkor mondta az örömkönnyeket hullató édesanyának: „Maga csak ne sírjon! Elég, ha imádkozik a fiáért. Ha imádkozik pap fiáért.”

Senki ne vonja le azt a következtetést e történet alapján, hogy minden olyan fiúnak papnak kell lennie, aki átesett egy komolyabb betegségen, s abból szinte csodaszerűen felgyógyult. Mert Isten különféle módokon hívja meg azokat, akiket kiválaszt a papi szolgálatra. Előfordulhat, hogy valaki egy súlyos betegségben már kiskorában megérzi Isten közelségét és később szeretné visszaadni az embereknek azt a jóságot, amit ő Istentől kapott szülei, az emberek, az orvosok vagy az érte imádkozók által. De ennek akár az ellenkezője is előfordulhat, tudniillik az, hogy valaki gyermekkorában egyáltalán nem kapott vallásos nevelést családjában, nem volt semmilyen kapcsolata az Egyházzal, csak később ismerte meg Krisztus szeretetét, s évek múltán Isten hívására a gyermekek és a fiatalok hitre nevelésére szenteli életét. Nem tudhatjuk, hogy melyik oltár mellett álló minisztránsból vagy a szentmisén édesanyja mellett ülő fiúból lesz évek múlva pap, mert Istennek ez a terve vele. S ha ez az isteni terv most még titok is számunkra, mégis imádkozzunk értük, hogy felismerjék hivatásukat, azt a feladatot, amit Isten szán nekik.

És ha már a titok szót említettem a papi hivatással kapcsolatban, akkor érdemes egy gondolatot szentelnünk annak, hogy a pap tevékenységét, szolgálatát mennyi titok veszi körül. Nem titkolózásra gondolok, hanem arra, hogy milyen titokzatos módon működik az isteni kegyelem a pap által. Titok és csoda az, amikor Isten gyermekévé válik az a gyermek vagy felnőtt, akinek fejére vizet önt a pap a keresztelés szertartása alkalmával. Titok és csoda az, hogy megszabadul bűneitől a bűnbánó személy, akit a pap által közvetített feloldozás révén megérint az isteni irgalom a szentgyónásban. Felsorolhatnánk valamennyi szentséget, de befejezésül csak egyet említsünk még meg, ami talán a legfontosabb. A legnagyobb titok és csoda az, amikor a pap imádsága által a kenyér és a bor az Úr testévé és vérévé változik a szentmisében. Imádkozzunk rendszeresen azért, hogy Isten küldjön papokat, akik Krisztust, a Jó Pásztort követve szolgálják az emberek üdvösségét és jelenvalóvá teszik számukra Isten titkait és csodáit!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Miként egykor kiválasztottad az apostolokat és elküldted őket, hogy a te nevedben tanítsanak és csodákat tegyenek, úgy napjainkban is hívj magadhoz fiatalokat, akik téged és szeretetedet megismerve indulhatnak a világba. Küldj az evangélium hirdetésére, valamint isteni titkaid és csodáid közvetítésére papokat, akik életüket egészen neked szentelik! Add, Urunk, hogy elfogadják és hűséggel teljesítsék hivatásukat mindazok, akiket a papságra vagy a szerzetesi életre kiválasztasz. A te szereteted alakítsa át szívüket, hogy képesek legyenek embertestvéreiknek továbbadni a te jóságodat, irgalmadat és szeretetedet!

Az önkéntes munkatársak életükkel bizonyítják, nemcsak szavakkal szeretik embertársukat, hanem tesznek értük, áldozatot tudnak hozni.

„Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét.”
Lk 24, 48

Püspöki szentmise; vissza- és előretekintés a munkára.

Spányi Antal gondolatai a húsvét kapcsán – videóhír.

„Amikor kitör a taps a liturgia alatt egy emberi tevékenység eredménye által, ez biztos jelen annak, hogy a liturgia lényege eltűnt és egyfajta vallásos szórakoztatás jelenik meg helyette” (Benedek pápa)

Forrás

„Amikor kitör a taps a liturgia alatt egy emberi tevékenység eredménye által, ez biztos jelen annak, hogy a liturgia lényege eltűnt és egyfajta vallásos szórakoztatás jelenik meg helyette” (Benedek pápa)

Forrás

„Ne hárítsd el, fiam, az Úr intelmét, és ne állj ellen a dorgálásának. Az Úr megfeddi azt, akit szeret, mint apa a fiát, akinek jót akar.” (Péld 3,11-12)

Heather lányom kétéves kora körül gyakran eszembe jutottak hajdani, az anyaság előtti kérkedő gondolataim. Hányszor ítélkeztem bizonyos anyukák fölött, és ígértem meg magamnak, hogy az én gyermekeim biztos nem fognak úgy viselkedni!

„Ne hárítsd el, fiam, az Úr intelmét, és ne állj ellen a dorgálásának. Az Úr megfeddi azt, akit szeret, mint apa a fiát, akinek jót akar.” (Péld 3,11-12)

Heather lányom kétéves kora körül gyakran eszembe jutottak hajdani, az anyaság előtti kérkedő gondolataim. Hányszor ítélkeztem bizonyos anyukák fölött, és ígértem meg magamnak, hogy az én gyermekeim biztos nem fognak úgy viselkedni!

Abban az időben, amikor Jézus Kafarnaumban az élet kenyeréről beszélt, tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?” Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szól hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni. Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele. Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.”
Jn 6,60-69

Elmélkedés

Jézus eucharisztikus beszédének fogadtatásáról számol be Szent János a mai evangéliumi részben. Bár Jézus a beszédben kifejezetten jelezte, hogy tanítványai legyenek vele egy közösségben, a hallottak után sokan mégis elhagyják őt. A vele való közösség összetartó ereje éppen az ő testének vétele követői részéről. Valójában nem tudjuk meg, hogy miért tartják „kemény beszédnek” az Úr szavait az elpártolók, az viszont egyértelmű, hogy nem akarnak közösséget vállalni vele. Nem arról van szó, hogy a hallgatóság nagyobb tömegéből némelyek elfordulnak tőle, hanem arról, hogy olyan tanítványok, akik korábban hittek benne és vele tartottak, most mégsem tudják hittel elfogadni a hallottakat. Valószínűleg nem is értik, hogy mit takar Jézus azon kijelentése, hogy ő az élet kenyere és testének evését kéri.

Az elutasításokkal szemben János evangélista Péter apostol példáját állítja elénk. Talán az elfordulókhoz hasonlóan sem ő, sem a többi apostol nem értették Mesterük beszédét, mégis vele maradnak. Nem távoznak, mert felismerik, hogy Jézus szavai igazak, s tanítása az örök élet felé irányít. Jézus szavai szerint csak azok fognak hinni benne, akiket az Atya hozzá vonz. Ennek igazságát szemlélteti a tény, hogy ők továbbra is vele maradnak.

Előttem is két út, két lehetőség áll. Döntésemet egyértelműen jelzi, hogy magamhoz veszem-e az élet kenyerét.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Nagylelkűségedet csodáljuk az Oltáriszentségben, amelyben titokzatos módon jelen vagy és magadat adod nekünk. Mély hálát érzünk irántad, hiszen te egészen egyszerű módon, megtört kenyérben adod magadat nekünk. Egyszerű módon adsz lehetőséget arra, hogy veled egyesüljünk. Irántad való szeretetünk jeleként veszünk téged magunkhoz. Változtass, alakíts át minket, hogy áldozattá váljunk és neked ajánljuk életünket!