„Becsületbeli kötelességnek tartsátok, hogy békességben éljetek, a magatok dolgával törődjetek, s a két kezetekkel dolgozzatok, ahogy a lelketekre kötöttük.” (1Tessz 4,11)
Újra elkövettem. Beleszóltam valamibe, amihez semmi közöm nem volt. Meggyőztem …
Amikor Jeruzsálemhez közeledve az Olajfák-hegyére, Betfagéba értek, Jézus elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek előre a szemközti faluba. Ott mindjárt találni fogtok egy szamarat megkötve, és vele a csikóját. Oldjátok el és vezessétek hozzám! Ha valaki szólna valamit, mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége, és mindjárt elengedi őket.” Ez azért történt, hogy beteljesedjék, amit a próféta jövendölt: Mondjátok meg Sion lányának: Íme, a királyod érkezik hozzád, Szelíden, szamárháton ülve, Egy teherhordó állat csikóján.
A tanítványok elmentek s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik. Elhozták a szamarat és a csikóját, letakarták ruháikkal, ő pedig felült rá. A tömegből nagyon sokan az útra terítették ruháikat, mások ágakat tördeltek a fákról és az útra szórták. Az előtte járó és az utána vonuló tömeg így kiáltozott:
Hozsanna Dávid fiának!
Áldott, aki az Úr nevében jön!
Hozsanna a magasságban!
Amikor beért Jeruzsálembe, megmozdult az egész város, és kérdezgették: „Ki ez?” A tömeg pedig ezt felelte: „Ő a Próféta, Jézus, a galileai Názáretből.”
Mt 21,1-11
Elmélkedés
Az emberi szándék mögött
A virágvasárnapi szentmise sajátossága, hogy a szertartás ünnepélyes bevonulással és körmenettel kezdődik. Ennek során történik a barkaágak megáldása és ekkor olvassuk fel Jézus jeruzsálemi bevonulását (vö. Mt 21,1-11). Ezt követően az igeliturgiában az evangélium helyén Jézus szenvedéstörténete (passió) hangzik el énekelt vagy olvasott formában (vö. Mt 26,14 – 27,66).
Mai elmélkedésünk témája legyen a jeruzsálemi bevonulás. A zsidó szokásoknak megfelelően Jézus minden esztendőben legalább egy alkalommal elzarándokolt Jeruzsálembe, hogy részt vegyen az ünnepen. Egy ilyen zarándoklaton vett részt például 12 éves korában, amikor az ünnep után a városban maradt, Mária és József napokig aggódva keresték, amíg meg nem találták a templomban az írástudók és tanítók között (vö. Lk 2,41-52). Nyilvános működése alatt többször is megjelenik a jeruzsálemi templomban, tanítja a népet és kiűzi a kereskedőket a szent helyről. Nem először érkezik tehát a városba, de mostani érkezése más, mint a korábbiak, hiszen ő tudja, hogy ez az utolsó bevonulása, kifelé már úgy jön, hogy keresztjét hordozza. A város közelében található Olajfák hegyénél megbízza két tanítványát, hogy a szomszédos faluból hozzanak számára egy szamarat, majd arra felülve érkezik a városba. E jelképes cselekedetet Máté evangélista szükségesnek tartja megmagyarázni, s benne a prófétai jövendölések beteljesedését látja, amelyek a Messiás eljövetelére vonatkoznak. Ezért idézi Izajás és Zakariás prófétákat, akik így jövendöltek: „Mondjátok meg Sion lányának: Íme, a királyod érkezik hozzád, szelíden, szamárháton ülve, egy teherhordó állat csikóján” (Mt 21,5).
Az emberek felismerik a messiási idők jelét, s Jézust királyoknak kijáró tisztelettel fogadják, faágakkal integetnek, ruháikat terítik elé a föld porába és Dávid fiaként, azaz Messiásként köszöntik őt. Nehéz megítélnünk, hogy mennyire őszinte ez a lelkesedés. Az ünnepre készülvén a felfokozott várakozást a tömeghangulat könnyen a lelkesedés felé segíti. Nem feledkezhetünk el ugyanis arról, hogy ugyanezt az ünnepre érkező tömeget néhány nappal később a vallási vezetők könnyen szembefordítják Jézussal, akinek halálát még a mostani hozsannánál is hangosabban követelik Pilátustól. A nép, a tömeg könnyen befolyásolható. Pillanatok alatt képes tűzbe jönni és lelkesedni egy jó ügyért, de ugyanilyen hamar ébred benne a gyűlölet, a harag, ha valaki ezt akarja felkelteni benne.
A lelkesedés őszinteségére ugyan rákérdezhetünk 2000 év távlatából, de abban biztosak lehetünk, hogy Jézus nem törődött vele. Az ő fejében már más gondolatok jártak. Sem az éljenző néptömeg, sem Jézus tanítványai nem tudhatták akkor még, amit az Úr már tudott: ez az út számára a halálba vezet. És ő tudatosan vállalta ezt az utat. Eszébe sem jutott, hogy visszaforduljon, elmeneküljön a városból. Korábban három alkalommal is beszélt tanítványainak és apostolainak arról, hogy Jeruzsálemben szenvedés és halál várja, de a mostani bevonuláskor ők nem is sejtik, hogy mindez most fog bekövetkezni. Jézus viszont tudta, hogy küldetése hamarosan befejeződik, és nem menekülhet el attól a végső feladattól, amit az Atya bízott rá, hiszen ez lesz az Atyának való engedelmesség végső jele az ő részéről.
Az eseményeket látszólag az emberi szándékok, a rosszindulat, a harag, a gyűlölet irányítják, de mindezek mögött észrevehető Isten akarata, aki élete feláldozását kéri Fiától.
Jó volna az előttünk álló nagyhét folyamán, a nagycsütörtöki utolsó vacsora eseményeiben, az elfogatás és az elítélés alkalmával, a szenvedés, a kereszthordozás és a kereszthalál során erre az isteni szándékra figyelnünk.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus! Te mindannyiunkat arra hívsz, hogy legyünk veled életed utolsó napjaiban, óráiban, legyünk veled a szenvedésben. Nem csupán szemlélői szeretnénk lenni az eseményeknek, hanem csatlakozunk hozzád. Szereteted elfogadását akarjuk kifejezni azzal, hogy leülünk melléd az utolsó vacsora asztalához. Szeretetünket akarjuk kifejezni, amikor nagypénteken a szent kereszt előtt leborulunk. Szereteted győzelmének akarunk örvendezni, amikor virrasztva várjuk a feltámadás hajnalát.
Virágvasárnapot ünnepli az egyház most vasárnap, április 13-án. Ezzel a nappal megkezdődik a nagyhét, amely a kereszténység legnagyobb ünnepére, a húsvétra vezet el bennünket. Virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház.
Az Egyház által jóváhagyott lelki tükrök szerint
Tanuljuk meg az evangéliumból, hogy hogyan küzdjünk az ördög kísértései ellen – mondta Ferenc pápa április 11-én reggel, a Szent Márta házban bemutatott szentmisén. A pápa hangsúlyozta: mindnyájunkat érnek kísértések, mert az ördög nem akarja életszentségünket. Jézus élete küzdelem volt. Azért jött, hogy legyőzze a gonoszt, ennek a világnak a fejedelmét, az ördögöt.
Az Egyház által jóváhagyott lelki tükrök szerint
Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett. Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: „Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és népünket.” Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!” Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt, nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit. Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efraim nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival együtt. Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?” A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse, hogy elfoghassák őt.
Jn 11,45-57
Elmélkedés
A mai evangéliumban arról a fontos eseményről számol be János evangélista, hogy a főtanács elhatározza Jézus halálát. Látnunk kell, hogy nem csupán arról van szó, hogy maguk elé idézve ki akarják vizsgálni az esetet, hanem döntésükkel megelőlegezik a halálos ítéletet. Ha sikerül elfogniuk és a főtanács elé állítaniuk a nép előtt nagy tekintélynek örvendő Jézust, akkor ennek a vizsgálatnak előzetes szándékuk szerint egyetlen kimenetele lehet: Jézusnak meg kell halnia.
A beszámolóból úgy tűnik, hogy a Jézussal szemben ellenséges érzelmeket tápláló farizeusok számára Lázár feltámasztása az utolsó csepp volt a pohárban. Máskor is rosszallásukat fejezték ki a csodatettek alkalmával, főként, ha szombaton tette azokat Jézus, hiszen e csodák nem csupán a meggyógyítottakban eredményeztek hitet, hanem a szem- és fültanúk is hinni kezdtek Jézusban. A halott Lázár visszaszólítása az életre szintén olyan esemény, olyan erős cselekedet volt, amely Jézus isteni hatalmát igazolta és hitet ébresztett sokakban. Jézus megölésének szándéka ekkor már kimondottan is megfogalmazódik.
Miközben tehát az egyik oldalon a megváltásban megnyilvánuló isteni jóság a betetőzéséhez közeledik, a másik oldalon egyre inkább elhatalmasodik az emberi gonoszság és gyűlölet. A kettő a kereszten találkozik. Az Úr kereszthalála egyaránt feltárja Isten jóságát és az ember gonoszságát.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, Jézus Krisztus! A te szereteted jele és eszköze szeretnék lenni. Adj nekem alázatot, hogy a hibát először mindig magamban keressem, s kész legyek elindulni a jó úton. Elsősorban nem másokon, hanem magamon szeretnék változtatni, hogy egészen olyan legyek mint te: irgalmas és megbocsátó minden emberhez.
Bemutatták a Szent István Művelődési Ház áprilisi programjait.
Magyar nemzetünk Istenhez fordulásáért, megtéréséért engesztelünk.
165 tonna élelmiszer gyűlt össze a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtési akció során. 800×600 Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:”Normál táblázat”; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-priority:99; mso-style-parent:””; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:”Garamond”,”serif”;}
