Hajlítható, öltöztethető Jézus
Posted in: Egyéb, Elgondolkodtató
A magyarázat a Páoanyalóka blogon található.

A magyarázat a Páoanyalóka blogon található.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Paedagogia Christiana-díjat adományozott Bárdos Oresztésznek, a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium szerzetespap tanárának. A kitüntetést a testület nevében Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát adta át február 21-én, pénteken a győri bencés perjelségen. A díjjal a püspöki konferencia elismerését fejezi ki mindazért, amit Bárdos Oresztész tanári pályája során a katolikus keresztény ifjúság oktatásáért és neveléséért tett. A több mint ötven éve tanító bencés tanár a közelmúltban töltötte be 85. életévét és a díj átadásának napján ünnepelte pappá szentelésének 60. évfordulóját.
„Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.” (Zsid 4,6)
Lehet, hogy Istennek egyszer elege lesz a siránkozásaimból? Nemegyszer feltettem mát magamnak ezt a kérdést hosszú évek óta tartó küzdelmem során a hangulati étkezési problémámmal. Volt úgy, hogy szűkölve könyörögtem Hozzá, máskor dühösen nekitámadtam, gyakran nem foglalkoztam vele. És azon aggódtam közben, hogy elhasználom az összes Istentől nekem járó kegyelmet.
A megváltást Krisztus halála és feltámadása hozta el az emberiségnek. A szentmise Krisztus halálának és feltámadásának ünneplése. Mi, katolikusok hisszük és valljuk a szentek közösségét. Van egy dicsőséges egyház a mennyben, egy szenvedő egyház a tisztítótűzben és egy küzdő egyház a földön, ahol a bűn, a sátán és a test ellen harcolunk.
Norvégiában rejtett kamerával készítettek egy filmet arról, mit csinálnak az emberek, ha meglátnak egy fiút, amint a buszmegállóban ül, vacog és egyedül van. Volt aki a kesztyűjét adta oda, de többen is akadtak, akik levették a kabátjukat és inkább ők ültek tovább pólóban. A film a szíriai táborokban télen fagyoskodó gyermekek megsegítésére készült.
Köszönet Fr. Szilveszternek (video forrás).
Abban az időben: Jézus és tanítványai átmentek Galileán. Jézus azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni Jézust.
Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük.
Akkor Jézus leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította; majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”
Mk 9,30-37
Elmélkedés
A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy az első jövendölés után (vö. Mk 8,31-33) Jézus immár másodszor jövendöli meg szenvedését, halálát és feltámadását. Tanítványai azonban még mindig nem értik szavait és azok lényegét. Sőt, mondhatjuk, hogy teljesen érzéketlenek a problémára, hiszen maguk között inkább arról tanakodnak, hogy ki a nagyobb közülük.
Ezután Jézus a tanítványi élet fontos elemére mutat rá, amikor egy gyermeket állítva eléjük példaként, értésükre adja, hogy nem az uralkodás, a hatalom vagy a felemelkedés a fontos, hanem a szolgálat. Nem véletlen, hogy Jézus a szolgálatot hangsúlyozza, hiszen szenvedését és halálát, tehát azt, amiről éppen előzőleg beszélt nekik, ő is szolgálatnak fogja fel. Olyan szolgálat ez Jézus részéről, amelyet az Atya vár tőle az emberek üdvössége érdekében. Isten szenvedő szolgája lesz, hogy megváltásunkat szolgálja engedelmes halálával és feltámadásával.
A kérdés számunkra az, hogy megértem-e Jézus szolgálatának lényegét és akarok-e szolgáló tanítványa lenni? Napjainkban sokan legfőbb értéknek tekintik az érvényesülést, az ambíciót, a karriert. Ha nem másokat akarunk szolgálni a ránk ruházott hatalommal, önzéssé fajul mindez. Ha nem másokat akarunk segíteni vezető helyzetből, csupán hatalomvágy ég bennünk. Tanuljuk meg Jézustól az alázatot és a szolgálat szellemét!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Te mindig közeledsz felénk. Egész életünk várakozás, várakozás a beteljesedésre. Nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Benned, a Veled való találkozásban. Kérünk, add, hogy már most, mai életünkben is felismerhessük a jeleit annak, hogy találkozni akarsz velünk. Add, hogy várakozásunk ne legyen hiábavaló.
A szentáldozás hatásai (erő és öröm)
Szentbeszéd, amelyet a Szent István Társulat a Tóth Tihamér összegyűjtött műveit tartalmazó sorozatban, az „Üdvözlégy Oltáriszentség” című kötetben adott ki.
A) A világon kétféle erőt ismerünk: van ereje az anyagnak és van a léleknek..
a) Melyik a nagyobbik? Melyik ér többet? Az ember azt hinné, fölösleges feladni ilyen kérdést, annyira világos rá a felelet. Pedig nem fölösleges.
Amikor a színeváltozás hegyéről Jézus visszatért tanítványaihoz, látta, hogy nagy tömeg tolong körülöttük, és írástudók vitatkoznak velük. Amint az emberek észrevették Jézust, mindnyájan meglepődtek, majd elébe siettek és üdvözölték. Jézus megkérdezte tanítványait: „Miről vitatkoztok velük?” Valaki a tömegből így felelt neki: „Mester! Elhoztam hozzád a fiamat. Gonosz lélek lakik benne, aki némává tette. Valahányszor hatalmába keríti, földhöz vágja. Habzik a szája, fogait csikorgatja és megmerevedik. Már kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták.”
Jézus így válaszolt: „Ó, hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Vezessétek hozzám a gyermeket!” Erre odavitték hozzá. Mihelyt a gonosz lélek meglátta Jézust, tüstént elkezdte ide-oda rángatni a fiút, az pedig a földre zuhant, és habzó szájjal vonaglott. Jézus megkérdezte a fiú apját: „Mióta szenved ebben a bajban?” Ő azt felelte: „Gyermekkora óta. A gonosz lélek gyakran tűzbe és vízbe taszította, hogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, szánj meg minket, és segíts rajtunk!” Jézus így felelt neki: „Ha valamit tehetsz? Minden lehetséges annak, aki hisz!” Erre a fiú apja azonnal felkiáltott: „Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemen!”
Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg verődik össze, ezekkel a szavakkal parancsolt rá a tisztátalan lélekre: „Te néma és süket lélek! Parancsolom neked, menj ki belőle, és soha vissza ne térj belé!” Erre (a gonosz lélek) összevissza rángatta a fiút, és hangos kiáltással kiment belőle. A fiú olyan lett, mint a halott. Többen meg is jegyezték: „Meghalt!” Jézus azonban megragadta kezét, és felsegítette. A fiú talpra állt. Amikor azután Jézus hazaérkezett, és egymás között voltak, a tanítványok megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni a gonosz lelket?” Jézus így felelt: „Ezt a fajtát semmi mással nem lehet kiűzni, csak imádsággal és böjtöléssel.”
Mk 9,14-29
Elmélkedés
Miközben Jézus a hegyen tartózkodott három kiválasztott apostolával, többi tanítványa azzal próbálkozott, hogy egy fiúból kiűzzék a gonosz lelket. Ami Jézusnak korábban többször sikerült, az apostoloknak most nem. A történteket a fiú apja meséli el Jézusnak, s immár az ő segítségét kéri. Jézus válaszából úgy tűnik, hogy a hitetlenséget jelöli meg a sikertelenség okaként, bár ez inkább a tömegeknek szól és nem az apostoloknak. Miután az apa kifejezi hitét, azaz kinyilvánítja, hogy hisz abban, hogy Jézus képes csodát tenni isteni erejével, megtörténik a gyógyulás. Megtapasztalja annak igazságát, hogy minden lehetséges annak, aki hisz.
Mivel az apostolok korábban megbízást kaptak Jézustól a gonosz lelkek kiűzésére és missziós útjuk alkalmával ezen a területen sikereik voltak, ezért jogosan várnák most is az eredményt. Meglepődnek saját tehetetlenségükön, s ezért kérdezik meg Mesterüktől, hogy most miért nem tudtak gyógyítani? Jézus válasza azt sugallja, hogy a gyógyítás feltétele az isteni hatalomra való teljes és feltétlen ráhagyatkozás, amelyet az imádság jelképez. A csoda tehát nem az emberi erőfeszítés eredménye, hanem azt mindig Isten teszi. Ha imádságainkban képesek vagyunk teljesen Istenre hagyatkozni, megtapasztalhatjuk Isten csodáit. A történet figyelmeztessen arra is, hogy a gonosszal szembeni küzdelmeimben Isten nem hagy magamra.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel!
Február 23-án: vasárnap.
Ismétlés 26-án: szerdán.